HeavenBlade

HB1Mindig nagy örömünkre szolgál, ha hazai vonalon is találkozunk female metál zenekarokkal. Szerencsére egyre több tehetséges magyar csapat tűnik fel a színen – ilyen a HeavenBlade is, amelynek énekesnője, Székely Nóra e-mailben keresett meg bennünket, és ajánlotta zenekarát. Az alábbiakban az általa mellékelt ismertetőt közöljük le, ezúton is köszönjük neki a megkeresést!

A HeavenBlade 2005-ben alakult Székely Nóra énekesnő és Kaposvári Gergely Csaba dobos-dalszerző által. Amint összeállt a teljes felállás, koncertezni kezdtek és dalírásba is fogtak. 2008-ban rögzítették “Rising” című három dalos demójukat, melyet on-line jelentettek meg. Egy évvel később a tagság egy része Skóciába költözött, és helyi zenészek bevonásával folyt tovább a munka. “The Melody of Oblivion” című debütáló albumukat Angliában rögzítették 2010-ben. A felvétel után a zenekar ismét Magyarországon kezdett működni. Jelenleg a dalok eredeti és akusztikus megszólaltatásával kétféle koncertprogrammal készülnek az élő fellépésekre, melyek Magyarország mellett Londonban és Németországban is esedékesek. Eközben kiadót keresnek első albumuk megjelentetéséhez.
Az erősen érezhető progresszív hatások mellett a HeavenBlade zenéje ötvözi a gótikus rock hangulatát a finn metál tekeréseivel, mindezt meghintve egy csipetnyi jazzes játékossággal. Így jön létre egyedi muzsikájuk néhol különös, gyors váltásokkal, avantgárd elemekkel és sötét hangulatú, elmélyülést igénylő szövegekkel: az eredmény igazi kihívást jelent a hallgató számára. Zenéjüket progresszív-pszichedelikus metálként jellemezik.
2008 és 2010 között fejlődött ki különleges zenei világuk – súlyos, trashes ám egyben pszichedelikus -, melynek eredménye első albumuk , a “The Melody of Oblivion”.

A csapat myspace oldalán belehallgathattok néhány számba, illetve hivatalos honlapjukon további információt is találhattok róluk!

2011. máj. 10.