Setanera

setaneraKövetkező együttesünk az olasz Setanera, akik engem első hallásra az ujjuk köré csavartak és bízom benne, rátok is hasonló hatással lesz ez a kiváló együttes!
Kezdetben Evanescence tribute zenekarként játszottak, ami nem meglepő, mert az énekesnő,  Valentina hangja közel áll Amy Lee szopránjához. S bár azóta már saját dalokkal lépnek színpadra, hangzásvilágukra rányota bélyegét az egykori Evanescence-érzés, ami nem is baj, mert egyrészt jól áll nekik és élvezhető az amit csinálnak, másrészt így igazi vigaszt nyújthat a Setanera azoknak (is), akik nem tudják az Amy Lee mentes éveket mással pótolni.
‘Spettralia’ kislemezükön öt dal kapott helyett, melyekben angolul és anyanyelvükön, olaszul is hallhatjuk Valentina Bucci csengő hangját.
De lássuk a zenekar teljes történetét a folytatásban és egy rövidke interjút az énekesnővel!

 

A Setanera 2004-ben alakult Valentina Bucci (ének), Alex Merola (gitár), Matteo D’Alessandro (basszusgitár), Marco Magistri (billentyű) és Maurilio di Stefano (dobok és fuvola) által.
Ahogy azt már írtuk is, öt évig Evanescence tribute együttesként léteztek és koncerteztek.
Római együttes lévén a leghíresebb római színpadokon is volt szerencséjük fellépni, ilyen pl. a Stazione Birra, Black Out, stb.
2006-ban első győzelmüket ünnepelhették, ugyanis a Festival del Rock di Rieti legjobb tribute együttese lett.
Ám 2008-ban hátrahagyták a másodhegedűs szerepét és ekkor született meg a mostani együttes, az igazi Setanera, saját számokkal.
Egy évvel később a Nuway Festival a legjobb feltörekvő banda címét is elnyerte, ám itt még nincs vége, ugyanis a „ Contesto X” Rock City fesztiválon is elsöprő győzelmet arattak Róma városát képviselve.
Ebben az évben jelent meg első EP-jük is „Spettralia” címmel, melyen öt szám kapott helyet. A számokban Valentinát angolul és olaszul is hallgathatjuk.
Jelenleg gőzerővel kampányolnak, hogy minél többen megismerhessék zenéjüket, és producert keresnek.

valentinaRövidke interjút is készítettünk a Setanera énekesnőjével, Valentina Buccival, melyben kicsit a zenekarról, kicsit az olasz zenéről és kicsit önmagáról is faggattuk.

Ladies in Rock magazin: Honnan ered a „Setanera” elnevezés? Ez valójában a „seta nera”  lenne (szerk.: olasz kifejezés)? Vagy valami másra utal az együttes neve?
Valentina: A Setanera elnevezés a „seta nera”- ból ered, ami fekete selymet jelent, selymet, mely kifinomult és tiszta.

Ladies in Rock magazin: Nagyon teszik, hogy a dalaitok nemcsak angolul, hanem olaszul is szólnak! Remélem a nagylemezetekkel is hasonlóképpen lesz! 🙂
Egyébként ki írja a dalaitokat?
Valentina: Örülök, hogy külföldön is értékelitek azt, hogy a dalaink olaszul és angolul is megszólalnak, ez az albumunkkal is így lesz!
A dalokat és a dalszöveget én írom Alessandro Merolával, a gitárosunkkal karöltve.

Ladies in Rock magazin: Hogyan találtatok egymásra a srácokkal?
Valentina: Én és Alessandro 16 éves korunkban ismertük meg egymást és rögtön elkezdtünk együtt zenélni, dalokat írni. Aztán csatlakozott hozzánk Marco, a billentyűsünk, akivel évekig Evanescence dalokat játszottunk és végülis 2008-ban alakult meg az eredeti együttes Matteo-val és Maurilio-val.

Ladies in Rock magazin: Mindig is énekesnő szerettél volna lenni?
Valentina: Igen, egészen kicsi korom óta! Énekelve nőttem fel.

Ladies in Rock magazin: Egy korábbi interjúban Sonya Scarlet (Theatres des Vampires) azt nyilatkozta, hogy nehéz metal zenével érvényesülni Olaszországban.
Ez valóban így lenne? Ti hogy látjátok a metal zene kérdését hazátokban?

Valentina: Egyetértek Sonyával abban, hogy itt Olaszországban nagyon nehéz a metal zenével érvényesülni, de biztos vagyok benne, hogy ez változni fog vagy legalábbis remélem, mert nekünk itt kicsinyke országunkban elsősorban olasz dalokkal sikerül.

Ladies in Rock magazin: Ki a kedvenc énekesed/együttesed?
Valentina: Sharon den Adel a WT-ből, Amy Lee az Evanescence-ből, de Simone is az Epicából.

Ladies in Rock magazin: Melyik a kedvenc Setanera dalod?
Valentina: Ó Istenkém… én mindet nagyon szeretem, mind az én gyermekem, de ha mindenképpen választanom kell, akkor a Black River és a Lie.

Ladies in Rock magazin: Melyik Setanera koncert volt a legjobb?
Valentina: A Rock City győzelem augusztus 3-án és az október 24-i Spettralia lemezbemutató koncert.