Interjú Tarja Turunennel az Operafesztivál kapcsán

tarjaoperaMint azt sokan tudjátok és korábban tájékoztattunk is benneteket róla, az idei miskolci operafesztivál vendége június 12-én a Miskolci Jégcsarnokban Tarja Turunen, a Nightwish ex-dívája lesz.

Ennek kapcsán a szervezők pályázatot hirdettek (promóciós videó készítése), s ne feledjétek a határidő május elseje!

Ám a kis emlékeztető után jöjjön egy interjú, amelyet a fesztivál szervezői készítettek az énekesnővel a különleges koncert kapcsán.

– Tarja, mivel foglalkozol mostanában?

– Ó, itt vagyok a semmi közepén. Az új albumomat vesszük fel éppen, ez eléggé lefoglal újabban.

– Finnországban vagy még?

– Igen, még itt, a Petrax stúdióban Hollolában, ez egy pici városka Finnország déli részén. Elég messze van mindentől, szóval tényleg a semmi közepén van (nevet), viszont nagyon nyugodt körülmények között lehet dolgozni.

– S hogy halad a felvétel, mivel vagytok kész már?

– A dobokat, a basszusgitárt, a gitárokat, részben a billentyűs hangszereket, részben a csellót, sőt részben az éneket is rögzítettük, egészen gyorsan megy. Minden a terveknek megfelelően alakul, már csak pár dolog, mint pl. a hátralevő énekrészek, a nagyzenekar, meg a kórus hiányzik.

– Miért választottad ezt a stúdiót?

– Az első lemezem idején már jártam itt, illetve a Scorpions számára is itt készültek a felvételek néhány hónapja, szóval már ismerős a helyszín és az emberek is. Remek a hely és az alkalom arra is, hogy a zenekarom tagjai együtt tudjanak lenni, mivel gyakorlatilag a stúdióban élhetnek, itt alhatnak, itt ehetnek, minden helyben van. Nem kell hotelekben lakni a felvétel ideje alatt, együtt lehetünk a stúdióban.

– Említetted a Scorpions dalt, hogyan jött az ötlet?

– Nagyon fellelkesültem, amikor személyesen az énekesük, Klaus Meine hívott fel az ötlettel. Többször találkoztunk már személyesen, még abból az időből, mikor a Nightwish-sel voltam, vagy például Doro koncertjén Düsseldorfban, szóval már ismertük egymást – nyilván nem túl mélyen. Két dalt küldtek, hogy válasszak közülük, s nekem a The Good Die Young-ra esett a választásom. Kellemes együttműködés volt, annak ellenére nagyon könnyű volt velük dolgoznom, hogy elég nagy távolság volt köztünk. Igazán izgatott vagyok, mivel ezt a dalt választották az első kislemeznek, s nem utolsósorban ez a Scorpions utolsó albuma, szóval igazán nagy megtiszteltetés számomra, hogy részese lehetek mindennek.

– A blogodban azt írtad, hogy a felvételek során két dobost használtál – ez elég szokatlan dolog, miért döntöttél így?

– Nos, ezen az anyagon már körülbelül két éve dolgozom, és természetesen az első dobos ötletem Mike Terrana volt, aki most már jóval több, mint két éve a csapatom tagja. Szóval volt Mike, és az elképzelés, hogy néhány dalomhoz egyenesen tökéletes az, amit ő csinál, viszont vannak olyan számok, amik teljesen más megközelítést és hangzást kívánnak. Hiába profi zenész az ember, néha elég nehéz olyasmit csinálni, ami nem a te szakterületed. Vegyünk példának engem, én ugye klasszikus énekes vagyok, nem igazán tudnék mondjuk tangót énekelni (nevet). Sokat gondolkodtam, ki lehetne a megfelelő ember ezekhez a dalokhoz, míg végül Will Calhoun mellett döntöttem ezekhez a számokhoz, mint utólag kiderült, helyesen, mivel fantasztikus volt vele dolgozni. Bár már ismertem egy ideje és találkoztunk is párszor, ez volt az első alkalom, hogy együtt is zenéltünk.

– Felvázolnád kérlek, miben fog ez az album különbözni a My Winter Stormtól?
– A legnagyobb különbség, hogy a dalokat, a szövegeket én írom, akár egyedül, akár más emberekkel közreműködve. Az elejétől a végéig teljes mértékben része vagyok minden folyamatnak, én készítem a saját albumomat, így valóban úgy fog szólni, ahogy azt szeretném és ahogy azt akarom. Nagyon érdekes folyamat látni, ahogy összeállnak a dolgok, ez tulajdonképpen az első alkalom, annak ellenére, hogy már van egy önálló lemezem. Nagy lépés, óriási lépés volt az első albumom elkészítése, viszont ez alkalommal úgy érzem, hogy a lelkem, a szellemem is rajta van az albumon. A dalok nagyon erőteljesek, és egy viszonylag jól követhető üzenetet hordoznak, maga az album nem tematikus, de ez az üzenet végig ott van. Olyan, mintha újra kombinálnánk azokat az elemeket, amelyek a My Winter Stormon már szerepeltek, pl. a rockot, a metált, a filmzenét, viszont most sokkal inkább életre kelne az egész. Nagyon jó élmény ez eddig, s szívesen tanulok új dolgokat mindazoktól az emberektől, akikkel dolgozom.

– Tudod már, mikor fog megjelenni?

– A német Universal a felelős ezért a döntésért, viszont egyelőre nekem sem mondták ezt meg, szóval nem tudom pontosan. Remélem, hamarosan hallani fogtok róla, bízom benne, hogy május környékén már kijöhet valami.

– A nyáron fellépsz a Wackenen, a Graspopon, a Masters of Rockon, milyen érzés visszatérni Európa legnagyobb metál fesztiváljainak színpadjára, ezúttal már mint szóló előadó?

– Nagyszerű, úgy tűnik, az emberek, a szervezők követik, mit csinálok szólóban. A világ minden tájáról kapok üzeneteket a rajongóktól, koncertszervezőktől, remek látni, hogy fejlődik a karrierem, hogyan fejlődik Tarja Turunen ma. Kihívásokkal teli a magam ura lenni, mivel ez egy jó adag szabadsággal jár együtt, de nagyon élvezem, egyáltalán nem panaszkodhatok, rohadt boldog vagyok így (nevet).  Nagyon izgalmas lesz visszatérni Wackenbe és újra részese lenni ennek a hatalmas metál eseménynek, de természetesen a saját show-mat és zenémet viszem, ami viszont nem annyira metál, mint amennyire a legtöbb zenekaré, akik ott lépnek fel (nevet). Fantasztikus, hogy a szervezők elfogadnak úgy, ahogy vagyok, olyan előadónak, amilyen ma vagyok. Ők és a rajongók tökéletesen tisztában vannak a zenémmel, és ez jó.

– A cseh Masters of Rock fesztiválon is lesz egy nagyzenekaros fellépésed, hogyan fog ez különbözni a miskolcitól?

– Annyit már biztosan tudok, hogy az egy sokkal rövidebb koncert lesz, s mivel ez egy szabadtéri metál fesztivál lesz, ezért más jellegű dalokat is fogok játszani. Bár én vagyok az egyik headliner, mégis más koncert lesz. Magyarországon jobbnak ígérkezik a program, s lehetőségem nyílik klasszikus zenei darabokat is előadni.

– Hogyan hallottál az Opera-Rock Showról?

– Azt hiszem, legelső alkalommal a szervezőktől, pár éve már felkértek egy ilyen fellépésre. Viszont magáról az operafesztiválról már régebben hallottam. Itt Finnországban már felléptem egyszer egy operafesztiválon, a Savonlinna Operfesztiválon, s Németországban tanultam, szóval érdekelt, mi történik a környéken, mi történik Európában az operavilágban. Szóval igen, már évekkel ezelőtt felfigyeltem rá. Ezekről a rock jellegű koncertekről viszont akkor szereztem először tudomást, amikor a szervezők megkerestek.

– Láttad illetve hallottad a két kiadványt, amelyek megjelentek az előző koncertekről?

– Nem, még nem, nem ismerem nagyon a zenéjüket, de persze hallottam róla, hogy megjelentek.

– Volt már időd ránézni a rajongók által készített videókra?

– Hogy őszinte legyek, még nem (nevet). Mostanában tervezem elkezdeni, de még eléggé lefoglal a lemezfelvétel, de tudom, hogy igen sok videó készült már.

– Áruld el kérlek, hogy haladsz a miskolci előkészületekkel, a dalokat kiválasztottad már?

– Rajta vagyok, van még pár klasszikus darab, amin hezitálok, de nagyjából már kész van a program.

– Már többször léptél fel szimfonikus zenekarral, legutóbbi alkalommal talán Moszkvában a karácsonyi turnéd alatt. Volt már viszont olyan alkalom, amikor a klasszikus zenei és a metál zenészek egy színpadon voltak?

– Sokféle koncertet adtam már, többféle esemény alkalmával, nagyzenekarral, kórussal, a bandámmal, de így ebben a formában még soha. Ez tulajdonképpen a legelső alkalom, hogy a régi és a még meg sem jelent új albumomról is legyenek dalok, klasszikus zenei művekkel együtt. Nagyon boldog vagyok, hogy erre most lehetőségem nyílik Magyarországon, mivel ez a saját koncertem, kizárólag az albumomon szereplő alkotóelemekkel, fantasztikus lesz előadni ezeket a számokat először teljesen élőben, s látni, hogyan is hangzanak valójában.

– Máshogy készülsz egy szimfonikus koncertre, mint egy átlagos koncertre?

– Igen, hiszen klasszikus darabokat is éneklek, így sokkal többet kell törődnöm a hangommal, a technikámmal, fejben jobban ott kell lenni, betéve tudni, hogyan alakul a program a koncert alatt. A produkció technikai részei is teljesen mások, hogyan fog felállni a zenekar, a bandám tagjai a zenekarban lesznek-e, középen, netán előttük, nekik mindez mennyire kényelmes, na meg a hangzást is nagyon alaposan be kell állítanunk… Ez igen sok embert jelent a nagyzenekarban és a kórusban, szóval ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint az szokott lenni. Mindenre gondunk kell, hogy legyen, pontosan meg kell tervezni a show-t, ezért is utazunk már a helyszínre napokkal előtte próbálni.

– Mi volt az első dal, amit egyedül írtál?

– Hú, az első ami megjelent… Korábban is írtam már számokat, de az első, ami megjelent, az az Oasis volt az első albumomról, s az újon hallani fogtok néhány másikat is, szóval… (nevet) Izgalmas lesz látni, hogy reagálnak az emberek az albumra, mivel ez valóban a kezem nyomát viseli.

– Sok zenésszel működtél már együtt, s a Final Storm turnédon a Schillerrel közös Tired Of Being Alone című dal is szerepelt. Vannak tervek arra, hogy egyszer szerepelsz majd egy Schiller dvd-n?

– Igen, őszintén szólva már beszélgettünk erről Christopherrel… Azt hiszem, a közeljövőben hallani fogtok valami ilyesmit. (nevet)

– Néhány koncerted után a The Reign egy trance remixét lehetett hallani, hogyan történt ez meg egyáltalán?

– Igen-igen, elég sok ilyen őrült fazon van, akik remixeket készítenek a zenémből, ezt konkrétan két egyiptomi DJ csinálta, elküldték az ő verziójukat, hogy tetszik-e nekem, én meg imádtam! A végére már annyira belevonódtam ebbe az egészbe, hogy újra felvettem az éneket a remixükhöz. Egy nappali sarkában lett felvéve, egy fülhallgatóval a fejemen, amiben a remix szólt, hogy megfelelő tempóban legyek, nehogy elrontsam. Ugyanis a remix tempója annyival gyorsabb volt, hogy az ő verziójukban a felgyorsított hangom valahogy így szólt, hogy EeEeEeEe (interúztató megjegyzése: itt valami furcsa hangot adott ki magából, ami leginkább valami haldokló mókusra emlékeztetett), szóval azt mondtam, nem, ezt nem hallgathatom így, muszáj újra felvennem a vokált! (nevet) Jó móka volt.

– Milyen a viszonyod az elektronikus zenével?

– Kedvelem, olyan lány voltam, aki… Szeretek táncolni, mielőtt eltört volna a térdem, még táncórákat is vettem, versenyeken is indultam. Bár az nem elektronikus zene volt. Nem sok ilyesmit hallgatok, de a chillout az olyasmi, ami néha kifejezetten kellemes esténként, vagy elalvás előtt a turnébuszon. Kb. egy kategória ez nálam a filmzenével, szeretek ilyesmit hallgatni csak azért, hogy relaxáljak, csendben legyek, a helyett, hogy folyton heavy metal szólna körülöttem. Jó volt részt venni ilyesmikben, sok ember máshogy hallja a zenét, mindannyian másképpen éljük meg a zenét, és néha jó látni, hogy mások hogyan hallják a zenédet, milyen verziókkal tudnak előállni.

– Az utolsó kérdés: mit üzensz a magyar rajongóknak?

– Nagyon hiányoznak a magyar rajongók, mindig nagy élmény ide visszatérni. Csak jó emlékeim vannak erről a gyönyörű országról, jobb lenne gyakrabban jönni. (nevet) Először amúgy 14 évesen jártam Magyarországon, egy kórusban énekeltem szólót. Ez volt a legelső alkalom, hogy távol legyek a családomtól! Budapesten léptünk fel, és már akkor fantasztikus élmény volt, s mindig megragadtam az alkalmat, ha visszatérhettem. Szerencsére erre már szólóban is volt lehetőségem, s az operafesztivált is már alig várom. Ez egy nagyon különleges alkalom, büszke vagyok, hogy részese lehetek! Szeretlek benneteket, s remélem, hamarosan találkozunk!

Forrás: www.operarockshow.hu