Volt szerencsém az idei Metalfest Open Air rendezvényen is részt venni, és ez már csak azért is külön öröm, mert idén még több metál lady zúzott a fesztiválon, mint tavaly. Igaz, már eltelt azóta két hét, és sajnos korábban nem volt alkalmam elkészíteni ezt a cikket, ám az ott megélt élmények még mindig élénken élnek bennem. Az alábbiakban ezeket szeretném megosztani az olvasókkal!
Elérkezett a péntek, és én az öcsikémmel karöltve izgatottan száguldottam a helyszínre, hiszen tudtam, hogy pontban délben a Midnattsol kezdi meg a három napos fesztivált koncertjével. A bejutás azonban nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam, a szervezők ugyanis csak fél 12-kor nyitottak kaput, ebből kifolyólag amikor odaértünk, hatalmas sor kígyózott előttünk. Mivel tízpercenként lépett előre kettőt a tömeg, nagyon úgy nézett ki, hogy az első koncertről bizony lemaradunk… és már hallottuk is, ahogy hangol a zenekar. Még mindig elég messze álltunk a kaputól, amikor felcsendült az első szám. Mögöttem egy srác feltette az elmés kérdést, hogy most milyen zenekar játszik éppen, mire valaki adott neki egy frappáns választ: “Most a Midnatt-szól.” 😀
Igen, ők szólnak, én meg lemaradok róla, dühöngtem magamban. Aztán végre meglódult a sor, és sikerült bejutnunk. Miután leellenőrizték a táskáinkat, és ténylegesen is beléphettünk a Metalfest területére, szó szerint futni kezdtünk a nagyszínpad felé, és körülbelül a második szám végére beestünk a sátorba, ahol a Midnattsol tündökölt. Nos, nem kellett verekednünk, hogy az első sorban állhassunk, mivel nagyon kevés ember lézengett a színpad előtt – tekintve, hogy a többség még mindig odakint ácsorgott a kapu előtt. Úgyhogy öcsi és én előrevonultunk, és helyet foglaltunk az első sorban, ahonnan kitűnően ráláttunk Carmenékre. Nagyon lelkesen zenéltek, Carmen pedig édesen mosolygott a közönségre. Térdig érő fehér ruhácskájában olyan volt, mint egy kis tündér, nekem legalábbis rögtön ez a szó jutott róla az eszembe. Ahhoz képest, hogy ez volt a nyitókoncert, a hangosítással nem voltak kiemelkedő gondok, és megállapítottam, hogy Carmen hangja jóval erősebben szól élőben, mint a tavaly fellépett nővéréé, Liv Kristiné.
A koncert után rögtön becéloztuk a backstage kijáratot, remélve, hogy onnan majd kiszállingóznak a zenészek. Így is lett; elsőként Carmen érkezett meg, és egyenesen belerohant a karjaimba:)) Kaptam tőle egy nagy ölelést, aztán az ott álldogáló összes rajongót sorban megölelgette 🙂 Ezzel végérvényesen elnyerte a szimpátiámat. Mindenkivel hosszan elbeszélgetett, fotózkodott velük, és névre szóló autogramokat osztogatott. Nekünk is adott, amihez egy külön történet párosul: Öcsém nevét (Zsolti) betűzni kellett neki, de először félrehallotta, és t helyett d betűvel írta, aminek Zsoldi lett az eredménye 🙂 Óvatosan jeleztem, hogy az ott t betű lett volna, mire sűrű elnézések közepette először átírta t-re, majd miután átfirkálva nem tetszett neki, egyszerűen lapozott egyet, és az egészet újraírta, hogy tökéletes autogramot kapjunk:)
Mivel szerkesztőtársam, Brigi sajnos nem tudott eljönni a Metalfestre, ezért neki videó üzenettel kedveskedtünk, amelyen az énekesnők mondanak neki pár szót. Carmennel ezt már előre lebeszéltem e-mailben, nagyon együttműködő és lelkes volt. Háromszor is nekifutottunk a videofelvételnek, mert elmondása szerint a legjobbat szeretné nyújtani Briginek, akit már ismert a karácsonyi interjús időkből.
Miután elbúcsúztunk tőle, még sokáig ott időzött a zenekarral, az emberek csak úgy csődültek oda hozzájuk, azok is, akik a kezdeti nehézségek miatt sajnálatos módon lemaradtak a koncertről.
Volt egy kis időnk, ezért meglátogattuk a dedikáló standot, ahol mindenféle relikviákat is vásárolhatott az ember. Bár úgy mentem oda, hogy nem veszek semmit, nagy örömmel felfedeztem, hogy ezer forintért lehet használt cd-ket vásárolni – és még nagyobb örömmel találtam köztük Elis cd-t is, konkrétan a Griefshire címűt. Öcsikém volt olyan kedves, és megvette nekem a maga kis ezreséből, amit itt is nagyon köszönök neki!:)
Ezután elnéztünk a kis színpadhoz Virrasztók koncertre, ők tavaly is felléptek Metalfesten, akkor azonban csak félig-meddig láttuk őket. Ideje volt hát pótolni a hiányosságot! Nagyon élvezetes koncertet adtak, a már ismert körítésekkel (gyertyagyújtás és pálinkaivás a holtak emlékére). A frontember Scrofa teljesen átélte a koncepciót, Papp Orsi pedig új, vörös hajával és fehér ruhájában gyönyörű szellemképet nyújtott. A hangosítással itt már voltak fennakadások, Orsi hangját nem mindig lehetett a zene alatt hallani, de ettől függetlenül nagyon jó kis koncert volt. Miután vége lett, fotózkodtunk és autogramokat gyűjtöttünk.
Aznap este ugyanezen a színpadon lépett fel a Serenity zenekar is, akiknek koncertjére külön kíváncsian mentem, mivel tudtam, hogy már-már elengedhetetlen ‘tartozékuk’ a női vokál is, s hogy ezt mindig más és más vendégénekessel oldják meg. Ezúttal egy számunkra ismeretlen hölgyemény, Katarina Bilak lépett velük színpadra, akinek akkor még a nevét sem értettük sajnos, pedig a frontember, Georg külön bemutatta őt. Utóbb megtudtuk, hogy ő egy Sirens Cry nevű zenekarban tevékenykedik, akiket hamarosan bemutatunk magazinunkban is! Mindenesetre nagyon szép hangja van, tökéletesen összeillett Georgéval, teljes átéléssel énekeltek együtt, szinte olyan érzésünk volt, mintha egy színdarabot néznénk 🙂 Nagyon jó hangulatú koncert volt! Na meg látszik, hogy a Serenity felkapott név a metálhölgyemények köreiben, ugyanis a show közben észrevettem Maxi Nilt, a Visions of Atlantis üdvöskéjét sétálgatni a közönség között! Rögtön lecsaptunk rá egy közös kép erejéig 🙂 Ráadásul amikor arrébb sétáltunk, felfedeztük a teljes Midnattsolt is a színpad előtt bulizni 🙂 Carmen oda is bólintott nekünk. Amikor pedig koncert után autogramot kértünk a Serenitys Georgtól, Maxi egyszer csak ott termett, és egy hatalmas puszit nyomott az arcára:) Nagy az összetartás tehát!
A szombatnak még izgatottabban vágtam neki, hiszen aznap lépett fel a Diabulus in Musica és a Visions of Atlantis. Előbbi délután 1 órakor kezdett a nagyszínpadon. Mi már jó előre elfoglaltuk a helyünket az első sorban. Beletelt egy kis időbe, mire elkészültek a hangolással, de addig is mosolyogtak a közönségre, és áradt belőlük a jókedv. Hát még az energia, amikor belekezdtek az Ishtar című nótába! Életemben először láttam billentyűst hörögni, de megérte 🙂 Majd a bevezető hörgés után Zuberoa is bevonult a színpadra. Sajnos az első néhány sorból nem sokat lehetett hallani a hangosítás miatt (igen, a technika ördöge már megint rosszalkodott…), de utána megoldódott a dolog. Nagyon jó hangulatot csinált a zenekar, egyre többen szállingóztak be a sátorba, és a végére tekintélyes tömeg csápolt az első és eddig egyetlen albumuk nótáira. Amikor végeztek, és meghajoltak, különleges cd kiadványt dobáltak a közönségbe. S bár nekem akkor nem sikerült elkapnom egyet sem, de ezúton is köszönöm annak a kedves szőke srácnak, aki végül megszánt, és nekem adta a sajátját!:)
Koncert után ismét letáboroztunk a backstage kijáratnál, de mint kiderült, hiába, mivel a zenekar a színpad mellett a közönség között ácsorogva beszélgetett a rajongókkal. Gyorsan visszarohantunk, és sikerült elcsípnünk őket. Zuberoa visszafogottabb volt, mint Carmen, ám nagyon kedvesen viselkedett mindenkivel:) Kaptam tőle két puszit, egy névre szóló autogramot, és lett közös képünk is.
A Visions of Atlantis 3 órakor lépett a nagyszínpadra. Természetesen ismét időben elhelyezkedtünk az első sorban, annál is inkább, mivel sejtettük, hogy erre azért még többen néznek el, mint a Diabulusra. Egy nagyon energikus és fergeteges koncerten vehettünk részt általuk, ahol főképp a legújabb, Delta című album dalai hangzottak el, bár a 2007-es Trinity lemezről is szólt
egy-két tétel, mint például a Seven Seas vagy a Through my eyes. Maxi nagyon mosolygós volt, sokat kommunikált a közönséggel, lelkesen mutatta feléjük kezével a metálvillát, amit mindenki hasonló lelkesedéssel viszonzott. Mario sem maradt el mellette az energikusságot és a hangulatfokozást tekintve. Összességében ez a negyven perc is egy élmény volt!
4 órakor egy Rising Dream nevű zenekar lépett fel a kis színpadon. Róluk azt kell tudni, hogy Horvátországból származnak, zenéjük a power és a death metál közé sorolható, és egészen 2010 elejéig férfi énekesük volt, akit azonban 2010 februárjától egy hölgyeménnyel, Ines Tančevával pótoltak. Elgondolkodtam, hogy ebben a zenei műfajban elég éles váltás lehet egy női frontember, és el nem tudtam képzelni ezt a fajta felállást. Már ment a koncert, amikor a kis színpad sátra felé haladtunk, és erőteljes hörgés szűrődött ki. Amikor azonban odaértünk és bekukkantottunk, egy törékeny nő ugrált a színpadon. Akkor meg ki hörgött előbb, a gitáros? Ja nem, kérem szépen, abból a törékeny nőből jöttek ki ezek a hörgő hangok, nincs több kérdésem. Ines törékeny alkatához meglehetősen karakteres mély hang párosult, ez később is bebizonyosodott, amikor bizonyos dalokban nem hörgött, hanem énekelt. A koncert végére megértettem, miért pont vele pótolták a korábbi férfi frontembert, hiszen Ines a hímneműeket megszégyenítő módon uralta a színpadot mind a hangjával, mind az egész jelenlétével. Sajnos a hölgyeménnyel még nem rögzítettek stúdiófelvételt, de már folyamatban van! Egyébiránt aki szeretné őket látni a közeljövőben, megteheti az idei Rockmaratonon, hiszen ott is fellépnek. Mindenesetre mi elkaptuk őt egy közös képre, amin látszólag meglepődött, de nagyon örült neki 🙂
5 órától dedikált a Visions of Atlantis. Mi három okból álltunk be a sorba: 1. autogramért, 2. Maxival ugyan volt már közös képünk, de Mario még lemaradt, és vele szerettünk volna, 3. Maxinak akkor volt a születésnapja, és vittem neki egy kis mini plüssegeret ajándékként. Amikor sorra kerültünk, görögül felköszöntöttem, és átnyújtottam az egeret. Nagyon édesen reagált, kaptam két puszit és egy ölelést, majd körbemutatta mindenkinek, mondván: “megvan az első születésnapi ajándékom”, és a fülére akasztotta a figurát:) Meg is örökítettük a pillanatot:
Még akkor is a fülén lógott, amikor már javában dedikált a sok-sok embernek:)
Amikor néhány órával később a dedikáló stand környékén jártunk, láttuk arra sétálni a teljes Diabulus in Musicát, illetve Maxit is, aki akkor már a nyakába akasztva viselte az egérkét 🙂 Amikor meglátott minket, széles mosolyt villantott ránk. Ha már ott voltunk, lecsaptunk Zuberoára és Maxira is, hogy elkészítsük a videóüzenetet Briginek. Mindketten nagyon kedvesek és együttműködőek voltak!
Aznap este még az Arch Enemy lépett fel a female metál képviseletében, de igazság szerint értük annyira nem rajongunk, ezért a koncertjükre sem mentünk be.
De amikor már azt gondoltuk, hogy aznapra megvolt minden szép élmény, soron kívül részünk volt még egyben! Sabaton koncert előtt volt még egy kis időnk, és öcsivel leültünk az egyik asztalkához. Oldalra néztem, és döbbenten vettem tudomásul, hogy mellettem a Diabulus in Musica basszerosa, Alex ül, velem szemben pedig Xabi, a dobos. Ráadásul még szóba is elegyedtünk! Körülbelül negyed órán keresztül beszélgettünk négyesben:) Kérdezték többek között, hogy mi a véleményünk a zenekarról, van-e szerintünk jövője, meg érdeklődtek, van-e Budapesten valami jó hely, mert valószínűleg még belevetik magukat az éjszakába 🙂
Tudták magyarul, hogy köszönöm, és még a sörükből is megkínáltak minket:) Búcsúzásnál két puszival illetve kézfogással köszöntek el, és illedelmesen bemutatkoztunk egymásnak – természetesen ők is fennakadtak öcsi nevén 😀
A vasárnap egy nyugisabb nap volt már, de azért aznap is volt csemege a female metál rajongóinak – mégpedig a hazai Ideas zenekar! Idén is nagy volt körülöttük a kavarodás, hogy mikor is lépnek színpadra. Volt már szó péntekről, vasárnapról, ám a helyszínen osztogatott programfüzetben már szombat 11 órát írtak:S A végleges időpont azonban a vasárnap 4 óra volt, a hely pedig a kis színpad. Anita nagyon kedves volt, még a koncert előtt felismert a közönség soraiban, és integetett nekem 🙂 A Kardok királya című dallal kezdték meg a fellépést, ami nekem az egyik kedvencem, tehát örömmel ráztam rá a hajamat 🙂 Ezt olyan nóták követték, mint az Angyal, Főnix, Égjen még, valamint az új albumukról (Őrizd a szíved/Hide your heart) is bemutattak néhány számot. Egyszer-egyszer sajnos náluk is bezavart a technika ördöge, de szerencsére hamar kiküszöbölték.
Koncert után váltottunk pár szót a színpad mellett 🙂
Nos, ennyi volt a metál lady-s élménybeszámolóm. Remélem, élveztétek, és sikerült belőle visszaadnom valamennyit az olvasóknak!