Rose ‘n Trogers

rose

Egy tehetséges magyar zenekart szeretnénk bemutatni nektek, akik – bár még csak idén alakultak – rohamosan haladnak az elismerés és az egyre nagyobb sikerek felé. A Rose ‘n Troger ötlete Utasi András gitáros fejéből pattant ki, aki szeretett volna világszerte ismert pop slágereket rock köntösbe bújtatva, sajátságos ízvilággal alaposan megfűszerezve eljátszani. A már jelentős tapasztalattal bíró zenészek gyorsan összeálltak, és néhány hónapos felkészülés után beindult a koncertezés. A további tervek között saját dalok írása és albumfelvétel is szerepel, erről bővebben az alapítótaggal, Utasi Andrással beszélgettünk.


– Szia! Köszöntünk a magazinnál, és egyúttal gratulálunk a zenekarhoz!

– Sziasztok és köszönjük a meghívást.

– Meglepően gyorsan sikerült összeállnotok, le a kalappal érte! Hogyan jött az ötlet, hogy popslágereket bújtassatok rock-köntösbe?

– Valóban meglepően gyorsan összeállt a csapat, bár ehhez nagyban hozzájárult, hogy a tagok kilétén már jó ideje gondolkodtam, így az alapításkor célirányosan kerestem fel a kiszemelt zenésztársakat, akik örömmel szálltak be a csapatba. Ez nagy mázli volt :). Maga az alapötlet az én fejemben született meg az év elején, amikor már egy ideje tervezgettem, hogy egyéb projectjeim mellett saját zenekart alapítsak. A pop slágerek és a rock hangzásvilág fuzionálása véleményem szerint nem egyedi találmány a zenei világban, ennek ellenére úgy éreztem – és szerencsére azóta is így látom -, ez a műfaj nincsen kellőképpen kiaknázva, tehát továbbra is érzem a létjogosultságunkat mind a hazai, mind a nemzetközi zenei palettán.

– Hogyan találtatok rá Rózsa Laura énekesnőre?

– Ezt a mai napig nem értem magam sem 🙂 A zenekar egy nap alatt összeállt és Laut így már közösen választottuk ki egy bemutatkozó videoklip alapján. Felkerestem az ajánlattal és még aznap várt rám a pozitív válasz a mailboxomban. 🙂 Vele teljessé vált a csapat, így már a névválasztásnál is köré kezdtünk el építkezni.

– A feldolgozásoknál adott a kiindulási pont, de mi a helyzet a saját dalokkal? Hogyan kezdtek neki a dalszerzésnek?

– A saját dalok ötlete is foglalkoztat bennünket de semmiképpen nem az első albumra tervezzük ezek elkészítését, hiszen az eredeti koncepciót jelenleg sokkal izgalmasabb feladatnak látjuk és ebből legalább kettő albumot tervezünk még az önálló dalok megjelentetése előtt.

– Tervbe van véve egy debütáló album megjelentetése. Hogy haladtok ez ügyben?

– Így van. Az őszi bemutatkozó turnéval egyidőben megkezdtük a stúdiózást a bemutatkozó albumhoz kiválasztott dalokkal, és terveink szerint ez az év végére, legkésőbb 2015 elejére elkészül.

– Van személyes kedvenc a repertoárotokból?

– Természetesen vannak favoritok és kevésbé kedvelt dalok egyaránt a repertoárban. Az egyéni ízlések eltérése miatt nem emelnék ki most egyetlen dalt, de azokra a bulikra, ahol csökkentett műsoridő áll a rendelkezésünkre, összeállítottunk egy kizárólag kedvencekből álló listát. 🙂

– Melyik volt az eddigi legjobban sikerült koncertetek?

– Gyakorlatilag a rövid, de nagyon intenzív felkészülést követően a nyár végén megkezdtük a folyamatos koncertezést az Echonald vendégzenekaraként. Bár minden koncertet eddig sikeresnek könyvelhettünk el, személyes kedvencemként mégis az első önálló esténket emelném ki. Ezt november 1-én rendeztük meg, és egy igen különleges műsort állítottunk össze, amiben nem csupán a több, mint kétórányi koncertélményt kapta tőlünk a közönség, de egy rendkívül látványos fúziós hastánc bemutatót is sikerült a koncert közepére beiktatnunk. Ezt a show-t a fúziós tánc műfajának országosan elismert képviselői, és a kiemelt tehetségű tanítványok adták elő. Mindezt halloween-t idéző jelmezekben, sminkekben. Tehát aki ott volt, az kapott Tőlünk popslágereket, rock koncertet, hastáncot és még zombikat is. 🙂

– Egyéb kilátások a közeljövőben?

– Még az első félévben újabb albumot veszünk fel és az sem kizárt, hogy a harmadik albumra már saját dalokra is számíthat a közönség. Eközben az idén megkezdett turnét a jövő évben országos szinten szeretnénk folytatni, fesztiválokra, klubokba és minél több helyre szeretnénk eljuttatni azt az élményt, amit egy rajongónkat idézve a következőképpen tudnék csak szavakba önteni: „Ezeket a dalokat lehet, hogy sosem hallgattam volna meg, de a Ti előadásotokban imádtam őket!”

– Köszönjük, hogy megválaszoltad a kérdéseinket, további sok sikert kívánunk a zenekarnak!

Egy kis ízelítő a Rose ‘n Trogers munkásságából: