Anthology

anthologyEzúttal nem megyünk túl messzire, Szlovákiából szeretnénk bemutatni nektek egy igényes zenekart!

Az Anthology Nizsnából származik, megalakulásuk pedig 2008-ra tehető, bár akkor még mindössze két tagot számlált a projekt. A zenekar ötlete Majo “Mathias” Gonda gitáros-dalszerzőtől származik. Miután kialakult az első stabil felállás, rögzítették első demójukat Exitus címmel. Lehetőségük volt több helyi koncerten is játszani, ám ez még nem volt elég ahhoz, hogy előremozduljanak. Nekiláttak a munkának, hogy olyan anyagot írjanak, amellyel szélesebb körökben is elérhetnek sikereket. 2012 és 2013 között nehéz időszakon ment keresztül a csapat, zenei és magánügyi problémák, tagcserék mentek végbe náluk. Korábbi énekesnőjük, Alexandra Hírešová kétszer is kilépett, végül Raylyn Shade érkezett a helyére. Miután rendeződtek a dolgok, stúdióba vonultak, és felvették a The Prophecy című albumukat, amelynek minden dalát alaposan kidolgozták. Producerük Vladimír Povala volt, a keverést pedig Roland Grapow (ex-Helloween, Masterplan) vállalta. A lemez meghozta az áhított áttörést, többek között Dániában, Finnországban, Japánban, Németországban és Hollandiában is megismerték a nevüket.
Az Anthology műfaja a Power/Speed/Symphonic/Melodic Metal elemeiből tevődik össze, létrehozva egy igencsak összetett, egyedi, kiforrott stílust.

Tagok:
Raylyn Shayde – ének
Majo “Matthias” Gonda – szólógitár
Miro “Morety” Grman – ritmusgitár
Peter “Pepo” Pleva – dob
Martin “Maarty” Solárik – billentyű
Kristián Žilinec – basszusgitár