Unshine

unshineBár a zenekar már 2000 óta működik, eddig csak három nagylemezt adtak ki. A legutóbbi 2013-ban jelent meg Dark Half Rising címen. Ismerjük meg őket!

Az Unshine 2000 májusában alakult Helsinkiben, amikor az énekesnő, Susanna Vesilahti először látogatott el a srácok próbájára. A csapat többi tagja már régebbről ismerte egymást, így gyorsan összeállt a felállás, ezt egyfajta „zenei ébredésként” emlegetik. Ebben az időszakban a zenekar egy Manala nevű étterem pincehelyiségében próbált.

2000 és 2003 között két demófelvételt készítettek el, végül 2005-ben megjelent debütáló albumuk, az Earth Magick. Ezt követte 2008-ban a The Enigma of Immortals, legutóbbi, 2013-as lemezük pedig már a Massacre Records gondozásában került piacra.

A különféle ajánló cikkekben műfajukat a gothic metal és az atmoszférikus szimfonikus metal közé sorolják, bár maga a zenekar egyszerűen druid metalként jellemzi a stílusát.

Tagok:
Susanna Vesilahti – ének
Harri Hautala – gitár és billentyűk
Jari Hautala – gitár
Teemu ‘Teemal’ Vähäkangas – basszusgitár
Jukka ‘Stibe’ Hantula – dob