Elhunyt Tommi Kuri, az Amberian Dawn ex-basszusgitárosa

TommiSzomorú hírrel indul a 2015-ös év: elhunyt Tommi Kuri, az Amberian Dawn egykori basszusgitárosa és egyben a zenekar egyik alapítótagja. A zenész 2006-tól 2011-ig játszott a csapatban, az első három albumukon még ő játszott.
– Tudtam, hogy egészségügyi problémái vannak, hiszen ezért kellett elhagynia 2011-ben az AD-t, nehéz szívvel is tette – írta Tuomas. – De senki nem tudta, hogy ilyen súlyos az állapota, amíg meg nem kaptuk ezt a drámai hírt. Sőt, néhány nappal ezelőtt még találkoztam vele, és ugyanúgy viselkedett, mint máskor: vicces, vidám és segítőkész volt.”
Tommi saját családjaként tekintett zenésztársaira, szerette és segítette őket, amíg csak tehette. Tuomas arról is írt facebook-oldalukon, hogy nemcsak basszusgitáros volt, hanem az ő mentora is, akire mindig felnézett. Tommi kezdeményezte az Amberian Dawn megalapítását is, nélküle a zenekar most nem létezne.
Heidi Parviainen (Dark Sarah), az Amberian Dawn ex-énekesnője is nehéz szívvel emlékezett meg Tommiról a hivatalos facebook-lapján, ő szintén a basszusgitárosnak köszönhette tagságát a csapatban.

Nyugodjék békében!