Melphomene

melphomeneIsmét egy nagyon fiatal zenekarral állunk szemben, egyelőre keveset tudunk róluk, de remélhetőleg ez a jövőben változni fog! Addig is azt a kevés információt azért megosztjuk veletek!A zenekar 2013 decemberében alakult Mexikóban. Nevüket a görög múzsa, Melpomené ihlette. A mítosz szerint Melpomenének mindene megvolt, amit csak egy nő kívánhat: pénz, szépség, férfiak… mégsem volt boldog. Ez az élet igazi drámaisága: az, hogy mindened megvan, nem elég a boldogsághoz.
Bár maga a zenekar új, tagjai rendelkeznek korábbi tapasztalatokkal. Az Argentínából származó Ignacio Fontán korábban a Vanguardia és a Post Folks csapatokban játszott, Esthíbaliz pedig neves szoprán, aki már különböző műfajokban, projektekben kipróbálta magát – énekelt kórusban, színházban, és több metal zenekarral fellépett. Mario Del Rio alapítótag zenei múltja egészen 1999-ig nyúlik vissza, amikor csatlakozott a Valeria nevű gothic rock zenekarhoz. Játszott a Wave Gothik fesztiválon, több zenekarnak is aktív tagja, emellett gitártanár a mexikói zeneakadémián.
2014-ben a zenekar kiadta első EP-jét Destructive Crescendo címen.

Tagok:
Esthíbaliz – ének
Mario Del Rio – gitár, ének
Mauricio Altamirano – basszusgitár
Ignacio Fontán – dob