Anna Fiori

anna fioriNem véletlen, hogy a mexikói csapat az énekesnő nevét viseli, hiszen a huszonhárom éves lány álmodta meg a projektet, és ő szerzi a dalokat is. Ismerjük meg Anna Fiorit és csapatát!

Anna 1991. május 29-én született, és a kezdetekben inkább a színészet vonzotta. Négyévesen – Annie del Castillo – néven már színdarabban szerepelt, és több szappanoperában is feltűnt.
1998-ban kezdett ébredezni benne a szenvedély a zene és az éneklés iránt. Indult egy énekversenyen Oroszországban, ahol a harmadik helyezést érte el, emellett zongorázni tanult, később autodidakta módon zenélt tovább.
2006-ban vette fel az Anna Fiori művésznevet, és innentől kezdve több rock/metal zenekarban vendégénekelt, de egy idő után arra vágyott, hogy szólóprojektben valósítsa meg terveit. Saját dalokon dolgozott, a zenét és a szöveget egyaránt ő szerezte.
Kategóriájában ő volt az első énekesnő, aki önerőből vett fel szólóalbumot Mexikóban.
2010 óta működik a nevét viselő projektje, ez idő alatt egy demót és egy nagylemezt adtak ki.

Tagok:
Anna Fiori – ének, zeneszerzés, szövegek
Fernando Ricciardulli – basszusgitár
Markov – gitár
Arturo Ferrante – billentyűk
Uriel Merino – dob