Pursuing the End

pursuing the end
Olaszországból jelentkezik a következő gothic/szimfonikus metal zenekar.

A Pursuing the End 2010-ben alakult Olaszországban, azon belül Pármában. Egy évvel később kiadták első EP-jüket „Dawn of Expiation” címmel, amellyel nagyon hamar felkeltették a kritikusok figyelmét. A címadó dal és a „Followers of the Wrong Way” két válogatásra is felkerült. 2012-ben újabb EP-vel jelentkeztek, ez volt a Withering, a címadó számhoz videoklipet is forgattak. A csapat tagjai vegyes zenei háttérrel érkeztek, az extrém metáltól az elektronikus zenén át a klasszikus műfajokig. Fontosnak tartották, hogy zenéjükben több műfajt elegyítsenek. Withering című számuk, klipjük is erre utal, amelyben az elegancia és az agresszivitás egyaránt megtalálható.
A zenekar kezdettől fogva két frontemberrel dolgozott, férfi énekes/hörgős és női énekes koncepción alapul a felállás. Az EP-k idején Giacomo Benamati és Caterina Bonfanti énekelt. Utóbbit 2013-ban Chiara Manese váltotta, vele készült el debütáló nagylemezük, a Symmetry of Scorn. Ebben az évben egyébként is sok tagcserén ment át a csapat, az alapítótagok közül már csak Davide Rinaldi gitáros maradt.
2014-ben a férfi frontember posztján is csere történt, Giacomo helyére Mattia Sogari érkezett.

Jelenlegi tagok:
Mattia Sogari – ének
Chiara Manese – ének
Davide Rinaldi – gitár
Luca Cocconi – basszusgitár
Fabien Squarza – dobos