Call of Silence – kilépett Kathrin Schlumpf

kathrin2Rossz hír érkezett a liechtensteini zenekar háza tájáról: énekesnőjük, Kathrin Schlumpf úgy döntött, nem folytatja velük a közös zenélést. Szűkszavú közleményében annyit írt, túl sok nehézség érte őt, amivel már nem tudott megbirkózni. Köszönetet mondott a megmaradt tagoknak, amiért együtt játszhatott velük.
Az Elis egykori zenészeire igencsak rájár a rúd. Sabine Dünser halála után megpróbáltak megfelelő utódot találni, de két énekesnőcsere után úgy döntöttek, inkább új projektbe kezdenek. Miután Kathrin csatlakozott hozzájuk, 2012-ben megalapították a Zirkoniumot. Még ezen a néven leforgattak egy videoklipet a Stailsailor című dalukhoz, ám ezen és néhány számrészleten kívül nem jutottak túl messzire. Később nevet változtattak, ekkor lettek Call of Silence. Időközben Pete Streit gitáros, az Elis egyik legrégebbi tagja kilépett a zenekarból, helyére pedig egyelőre nem érkezett senki. Most, hogy Kathrin is kiszállt, nem tudni, mi lesz a csapat további sorsa. A hivatalos oldaluk szerint határozatlan időre visszavonulnak.