Karkaos

karkaos
Ezúttal egy kanadai Melodic Death Metal/Metalcore csapattal ismerkedünk meg!
A zenekart 2003-ban alapította meg Vincent Harnois gitáros, és egészen 2009-ig még Sinister Vegeance néven működött a projekt. Ezekben az években azonban még nem született érdemleges eredmény a házuk táján. 2010-től megújulva és új néven láttak munkához, első énekesnőjük Veronica Ortiz Rodriguez volt, az ő közreműködésével rögzítették első EP-jüket, ami az In Burning Skies volt 2011-ben. Mivel sikeresen hangolták össze a dallamos női vokálokat a keményebb zenei kísérettel, ezért hamar sok rajongóra tettek szert. EP-jükre is sok pozitív visszajelzés érkezett, ezt követően több helyi versenyen részt vettek, illetve nemzetközi porondon is koncerteztek. 2013-ban stúdióba vonultak, és felvették debütáló albumukat. Az Empire 2014 márciusában jelent meg, és remek kritikákat kapott. Hamarosan azonban énekesnőcsere történt, Veronica helyére Vicky Boyer érkezett. 2014 októberében kiadtak vele egy új kislemezt, a Leap of Faith című dallal.
2015-ben dobos poszton is tagcsere történt, érdekesség, hogy jelenleg egy hölgyemény, Justine Ethier látja el ezt a feladatot náluk.
Jelenleg folynak a munkálatok, 2015 decemberében vadonatúj számot mutattak be. A Let the Curtain Fall című dalt lentebb meg is hallgathatjátok!

Tagok:
Viky Boyer – ének
Samael Pelletier – gitár
Eddy Levitsky – basszusgitár
Sebastien Belanger-Lapierre – billentyűk
Vincent Harnois – gitár, vokál
Justine Ethier – dob