Percival

percivalschuttenbach21
Ezúttal egy lengyel csapattal ismerkedünk meg, akik párhuzamosan több projekten dolgoznak együtt.
A Percival világát alapvetően a folk műfaj jellemzi. Európa, azon belül főleg a szláv országok tradicionális dalaival dolgoznak, illetve saját szerzeményeikben megidézik a középkort, a vikingek idejét, a pogány Európát. Ebben a projektben a zenészek olyan hangszereken játszanak, mint a lant, bizánci lyra, dobok és furulyák. Maga a Percival 2005 óta működik. Nagy sikerük van, különböző történelmi események keretén belül is bemutatták zenéjüket, eljutottak a legnagyobb viking fesztiválokra, illetve külföldön is megismerték a nevüket. 2010-ben a zenészek együttműködtek Donatan zenei producerrel egy Equinox nevű projekt keretén belül, amelynek az volt a célja, hogy a hagyományos szláv hangzásvilágot a hip-hoppal elegyítsék.
Másik projektjük, a Percival Schuttenbach régebbre nyúlik, 1999-ben jött létre, ennek műfaja pedig progresszív folk metal. Nevüket Andrzej Sapkowski „The Witcher” sagája ihlette, amelyben egy törpét hívnak így. Eddig négy albumot adtak ki, a legutóbbit 2015-ben, „Mniejsze zło” címmel.
Harmadik projektjük egyfajta koprodukció a Radbor együttessel, amelyet „Słowiański Mit o Stworzeniu Świata” címre kereszteltek el. Ez egy zenés történet a szláv mítoszokról, mesékről, krónikákról. Itt nemcsak a zenére, hanem a látványvilágra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Alább a Percival Schuttenbach projektttől hallhatunk egy számot, illetve érdekességként egy magyar dal feldolgozását is linkeljük a Percival formációtól.

Tagok:
Christina Bogdanova – ének, billentyűk
Joanna Lacher – ének, 2015-ig basszusgitár
Mikołaj Rybacki – gitár, pengetős hangszerek, vokál
Katarzyna Bromirska – cselló, bizánci lyra, harmonika, furulya, háttérvokál
Marcin Frąckowiak – basszusgitár
Andrzej Mikityn – dob