Mandragore

mandragore
Szimfonikus metal Görögországból!

A zenekar megalapítása 2011-re tehető, de a jelenlegi felállásuk 2014 őszére jött létre. Zenéjükben a dinamikus és egyben légies vokált elegyítik nagyzenekari és népzenei elemekkel, valamint dallamos gitárszólókkal. 2015 júliusában önerőből kiadták első EP-jüket „A Way Back There” címmel, amely három számot tartalmazott. Bár még fiatal zenekarnak számítanak, de már több pozitív visszajelzést kaptak hazai és nemzetközi színtéren egyaránt.
Jelenleg debütáló nagylemezükön dolgoznak. Erről nemrég tettek közzé egy új dalt, amely Aylanról, a három éves szíriai kisfiúról szól, akit 2015. szeptember 2-án holtan fekve találtak Törökország partján.

– A gyermek egy jobb élet reményében menekült családjával a háború elől. Emberek ezrei próbálnak még mindig kitörni ebből a rémálomból. Ezeknek az embereknek, illetve magának Aylannak is ajánljuk a kisfiúról elnevezett dalt – írják az oldalukon.

Tagok:
Elissophie Davli – ének
John Zagotsis – gitár/vokál
Konstantinos Makriniotis – billentyűk
Alex Karagiorgis – basszusgitár
Vaggelis Karafotis – dob

Facebook lapjuk: https://www.facebook.com/Mandragoreofficial