Búcsúzunk az UnSuntól

unsunSajnos rossz hírekkel szolgálhatunk a lengyel zenekarral kapcsolatban. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Aya 2012 óta hangszálproblémákkal küzd, nem csak az ének-, de a beszédhangja is eltűnt. Férjével, Mauserrel orvosról orvosra, kezelésről kezelésre jártak. 2014 áprilisában még úgy tűnt, javulásnak indult Aya állapota, idén februárban azonban egy szomorú poszt jelent meg a csapat hivatalos facebook oldalán. Az énekesnő az elmúlt két évben csak gondolni tudott az éneklésre, de a kreativitása már rég megrekedt, egészségügyi állapota pedig tovább romlott; betegsége idegrendszeri alapú, és még a séta vagy egyéb mozdulatok is óriási fájdalmakkal járnak neki. Jelenleg további kezelésekre jár, illetve szóba került a műtét lehetősége is.
Mindezek fényében Aya úgy döntött, elbúcsúzik az UnSun zenekartól. Megköszönte mindenkinek az elmúlt évek élményeit, és szeretett a zenekar része lenni. Férje, Mauser új projekteken dolgozik, róla még hallhatunk a jövőben.

Köszönjük a zenekarnak a két albumot, Ayának pedig kitartást és mielőbbi jobbulást kívánunk!