Waverly Lies North

waverly-lies-north
Power metal zenekar Franciaországból.

A Waverly Lies North 2012-ben jött létre, olyan zenészek által, akik a metal és a filmzenék szerelmesei. Az első felállásban még férfiénekesekkel dolgoztak, 2015 óta azonban az örmény származású Ani Arzumanyan tölti be a frontemberi posztot, ezzel Female metallá alakítva a csapatot.
Zenéjük a power metal műfajon belül dallamos és figyelemfelkeltő hangzásvilágot teremt. Debütáló albumuk 2013-ban jelent meg „A soul in the void” címmel, amely nagyszabású terveiknek egy alapköve, a rajta szereplő kilenc dal pedig az általuk kedvelt tájakra kalauzolja a hallgatót. 2016. október 2-án adták ki második, „Revelation of the Sunstone” című lemezüket, amelyen már Ani énekel.
Szövegeik leginkább a természetfeletti erőkről és az emberiség határainak feszegetésésől szólnak.

Tagok:
Ani Arzumanyan – ének
Julien Mehay – gitár
Jérôme Pecquery – basszusgitár
Ed Mehay – dob

Facebook: https://www.facebook.com/WaverlyLiesNorth