Julie Rodesch

julieLuxemburgból kevés énekesnős rock/metal zenekart ismerünk. Az egyik ilyen a My Own Ghost, akik idén jelentkeztek második, Life on Standby című albumukkal. Elbeszélgettünk Julie Rodesch énekesnővel, hogy kicsit jobban megismerjük őt. Köszönjük a válaszait!

– Mikor kezdtél el énekelni? Volt olyan pillanat, amikor tudatosan döntöttél arról, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

– Úgy igazán akkor kezdtem el énekelni, amikor körülbelül tizenöt éves voltam. A húgom zongorán játszott, és azt szerette volna, hogy énekkel kísérjem. Nem sokkal azután, hogy felfedeztem, van énekhangom, csatlakoztam egy zenekarhoz, azt hiszem, itt döntöttem el, hogy énekesnő szeretnék lenni.

– A családod hogy viszonyult ehhez? Támogatták az álmaidat?

– Mindig támogatták, és nagyon sok türelemről tettek tanúbizonyságot, amikor órákon át gyakoroltam mindenféle dalokat. Végig mellettem álltak és mindent megtettek, hogy támogassák a szenvedélyemet. Amikor tizenhat éves voltam, még azt is bevállalták, hogy hétvégéken kocsival elvittek mindenféle koncertre, és türelmesen megvárták a végét, hogy haza is tudjanak vinni. A koncertek gyakran hajnal 3-ig tartottak, szóval ma már tudom, hogy akkoriban nagyon sokat kértem tőlük.

– Mikor és hogyan szeretted meg a rock/metal műfaját?

– Mindig szerettem a rockot és a metalt, de végig azt gondoltam, hogy a hangom túlságosan lágy ehhez a zenei műfajhoz. Aztán megismertem a Paramore és az Alter Bridge zenekarokat, és megtaláltam a módját, hogyan illesszem be a hangomat ebbe a műfajba.

– Hogy ismerkedtél meg a zenekari tagokkal és váltál a My Own Ghost frontemberévé?

– David, Joe és Fred úgy döntöttek, új projektbe kezdenek, és ehhez férfiénekest kerestek a Facebookon. Láttam a hirdetést és felvettem velük a kapcsolatot. Elhívtak egy meghallgatásra, és ezen a legelső találkozón megírtam a Free Fall című dalt, a Love Kills (első lemez – a szerk.) egyik számát. Mindannyian azonnal észrevettük, hogy tökéletesen összeillünk zeneileg és emberileg is. Nem sokkal ezután felkértem Michaelt, akit már régóta ismerek, hogy csatlakozzon a zenekarhoz, mivel dobost kerestünk.

– Milyenek a zenétekkel kapcsolatos visszajelzések hazátokban illetve nemzetközileg?

– Nagyon sok kritikát kaptunk az első két albumunkra, örömmel láttuk és olvastuk, hogy legtöbbje nagyon pozitív. Az szintén nagy öröm számunkra, hogy a zenénket új közönségekhez juttathatjuk el, és új emberekkel találkozunk.

– Melyik volt az eddigi legjobb élményed a zenekarral?

Már rengeteg nagyszerű és vicces élményünk volt együtt, de azt hiszem, ami a legjobban lenyűgözött, az az, hogy hetekig tudunk turnézni és végig egymás körül lenni anélkül, hogy lefárasztanánk a másikat. Természetesen beszélgetünk az úton, de úgy általában olyanok vagyunk, mint egy nagy őrült család. Nagyon szeretem a srácokat, és hálás vagyok az együtt töltött időkért.

– Volt valamilyen vicces vagy furcsa élményed koncertek közben?

Az egyik legfurcsább pillanat az volt, amikor kitörtem az egyik cipőm sarkát, miközben elsőként léptünk fel Manchesterben, Tarja Turunen előzenekaraként. Mivel alapvetően nagyon ügyetlen vagyok, rettegtem, hogy elesek a színpadon.

– Mit lehet tudni a magánéletedről? Mivel foglalkozol, mit tanulsz/tanultál?

– Van egy nagyszerű családom, és a szabadidőmben igyekszem annyi időt eltölteni velük, amennyit csak lehetséges. Tanárnak tanultam.

– Milyen terveid vannak a közeljövőre?

– Jelenleg a Serious Black Tourra készülünk, dolgozunk néhány videoklipen a Life On Standby album dalaihoz, illetve már elkezdtük írni és rögzíteni a harmadik nagylemezt. Közben folyamatosan keressük a koncert-és turnélehetőségeket.

17522742_659596287498612_9120733633170962944_n

Születési hely és idő: Luxemburg, március 19.

Lakhely: Luxemburg

Eredeti hajszín: Barna

Szemszín: Barna

Testvérek: Két fantasztikus lánytestvér

Hobbi: Ének, dalírás, olvasás, a kutyáim, macskáim…

Kedvencek

Étel: Sajt

Ital: Cider vagy bor

Könyv: James Herriot – Állatorvosi pályám kezdetén…

Film: Grant Torino Clint Eastwooddal (bár jobban szeretem a sorozatokat)

Énekes/zenekar: Alter Bridge, Bring me the horizon, Asking Alexandria, The Pretty Reckless, Queen,…

Szín: Fekete

My Own Ghost szám: Hope

Ország: Dél-Afrika

Sport: Futás

Háziállat: Kutya

Van saját háziállatod?
Igen, egy kutya, két macska és egy csomó hal

Példaképek: Kelly Clarkson, Myles Kennedy, Chris Cornell, Hayley Williams

Melyik volt életed legszebb napja?
Ó, jaj, nehéz megmondani, mivel nagyon szerencsés vagyok, és rengeteg nagyon jó nap volt már az életemben. 😉