Selene

seleneA csapat egy friss szimfonikus metal zenekarként jellemzi magát, akiknek a neve lassanként felnő kollégáikhoz. Ismerjük hát meg őket!

A zenekar 2013-ban jött létre Észak-Írországban, azzal a céllal, hogy az operás éneket, fülbemászó dallamokat és a kemény metal elemeket vegyítsék, hűen megmaradva a szimfonikus metal keretein belül. Nagyon hamar nekikezdtek a közös munkának, első EP-jük, az Among the Frozen megalakulásuk évében jött ki, amikor még csak az énekesnő, Shonagh Lyons és a gitáros/billentyűs John Connor volt tag. A Paradise Over című második EP-nél már csatlakozott a felvételhez basszusgitáros és dobos is. Mindkét EP nagyon jó kritikákat és visszajelzéseket kapott. Miután egy évig koncerteztek Írországban, elérkezettnek látták az időt debütáló albumuk elkészítéséhez. Ez végül 2015 novemberben jelent meg The Forgotten címen, amelynek köszönhetően egyre szélesebb körökben terjedt el a nevük és haladtak előre. 2017. június 23-án kiadták második nagylemezüket, ez a The Ravage of Time.

Tagok:
Shonagh Lyons – ének
John Connor – gitár, billentyű
Thomas Alford – basszusgitár