Sabine Edelsbacher

sabine3Az Edenbridge zenekar idén februárban tért vissza új albummal. Már csak emiatt is ideje megismerkedni frontasszonyukkal. Következzen tehát az ő biográfiája!

Sabine Edelsbacher 1973. május 20-án született Linzben, Ausztriában. Itt is nőtt fel, és bár kicsi kora óta érdekelte a zene, előbb szakmát szerzett magának és munkát keresett. Ápolónőként végzett tizennyolc éves korában, emellett képzett gyógypedagógus, 2013-ban pedig alternatív gyógyászatot is tanulni kezdett. A zenekarozás előtt egy kórház fül-orr-gégészeti osztályán dolgozott nővérként. Elmondása szerint itt értette meg igazán, hogy a sikeres éneklés nagyrészt a légzéstechnikán múlik. Ennek ellenére nem szereti az analitikus megközelítés túlzásba vitelét, szerinte sokkal fontosabb, hogy a lélegzetvételünk, énekünk lelkünkből szóljon, és hogy ne gondoljuk túl a többit.
Közben elkezdett zenei téren is kibontakozni. Gyerekként különböző kórusokban énekelt, később gitáron kísérte magát. Kedvenc elfoglaltságai közé tartozott felvenni a saját éneklését és zenéit kazettára, majd visszahallgatni azokat. Így észre tudta venni a hibákat, és képes volt a fejlődésre, ráadásul sok örömöt is szerzett neki a dolog. Órákig el tudta ezzel foglalni magát.
sabinee1994-ben kezdett el színpadi tapasztalatokat gyűjteni, amikor csatlakozott egy helyi lányzenekarhoz mint énekesnő és gitáros. Ugyanebben az évben kezdett el énekórákat venni. 1996-ban egy Cascade nevű zenekarban játszott, de két év múltán kiszállt, és 1998-ban az Edenbridge nevű zenekar frontasszonya lett.
Az együttes mellett énektanítással is foglalkozik. Többévnyi stúdióbeli és színpadi tapasztalatát valamint emberekkel kapcsolatban végzett munkáját felhasználva Sabine kifejlesztette egyéni és érzékeny módszerét a hang- és személyiségfejelsztésre. Többnyire a légzésre és a hangra fókuszál, valamint azokra a személyes ügyekre, amelyek ezektől elválaszthatatlanok. Végigköveti a diákjait, ügyfeleit és a tréningen részt vevőket az ő saját maguknak kitűzött célhoz vezető útjukon. Amatőröknek és profiknak, énekesnőknek és háttérénekeseknek egyaránt hasznos lehet ez a holisztikus megközelítés a hanghoz, mint a teljes emberi lény kifejeződéséhez.
Sabine-t mindig is foglalkoztatták az olyan szociális tabutémák, mint a halál és a gyász. Gyakran kérdezett erről embereket, főként művészeket, a zenei és személyes fejlődései a konfliktusokból eredő feszültségből is gyökereztek. Mindazonáltal megőrizte az könnyed, életigenlő természetét.
Férje Lanvall, az Edenbridge gitárosa és billentyűse, aki szintén a kezdetektől fogva játszik a zenekarban.

Egyéb információk

Kedvenc zenekar: Threshold, Shadow Gallery, Royal Hunt, Queen, Heart, Dare

Kedvenc zenészek, énekesek: Celine Dion, Sarah Brightman, D.C. Cooper, Mike Baker; Whitney Houston

Legjobb koncert, amin volt: Dare (München, 2004), musicalek (Vámpírok bálja, Elisabeth, Viennában)

Hobbi: Fotózás, festés, olvasás, kollázskészítés

Kedvenc színész/színésznő: Barbra Streisand, Michael J. Fox

Kedvenc film, sorozat: Végtelen történet, Hullámok hercege, Kapcsolat

Szín: Fekete, fehér, az összes sötét szín

Állat: Koala, kenguru, tigris

Étel: Pasta Asciutta, almás pite

Ital: gyógynövényes teák, vörösbor

Legjobb dal: Wuthering Heights (Kate Bush, Angra)

Álomnyaralás: kultúrát nézve Ázsia, tájakat nézve Írország, Új-Zéland

Életének álma: Hogy lehozza a zenével a földre a mennyországot.

Életfilozófiája: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” (Antoine de Saint-Exupery)
SABINE2