Bendida

bendidaBulgáriából származik a következő zenekar, akik műfajukat tekintve szimfonikus power metalt, saját szavaikkal élve pedig Fantasy metalt játszanak.

A Bendida projektet Vinnie Atanasov gitáros-énekes álmodta meg 2008-ban. Dalszövegeik mitológiákon és fantasztikus történeteken alapulnak, és rendszeresen adnak helyi koncerteket, hogy felhívják és megtartsák a közönség figyelmét. Első kislemezüket The Farthest Shore címmel 2012 elején adták ki (rajta a címadó dallal és a All Life Long című számmal), második kislemezük, a Prince of Ice pedig 2014-ben jelent meg, ehhez már videoklipet is készítettek. 2014 végén újabb klippel jelentkeztek a The Witch and the Devil című dalhoz, 2017 elején pedig Land of Perun címmel töltöttek fel videót. Jelenleg debütáló nagylemezükön dolgoznak, amely valószínűleg Goddess of the Moon címmel várható.
A Bendida eddigi kilencéves létezése alatt számos tagcserén ment keresztül. Első EP-jükön még Tsvetelina „Cveti” Kirilova énekelt, másodikon pedig a jelenlegi frontasszony, Kremena Nikolova, aki 2013 óta tagja a zenekarnak.

Tagok:
Vinnie Atanasov – gitár, vokál
Kremena Nikolova – ének
Lyuben Dimitrov – dob
Viara Grancharova – viola da gamba (magyarul térdhegedű)
Emil Boianov – basszusgitár
Joana Petrova – billentyű, hegedű, vokál

Facebook: https://www.facebook.com/BendidaOfficial