Xandria – Manuela Kraller is hozzászólt a történtekhez

manuela2A Xandria előző énekesnője, Manuela Kraller egy hosszú írásban osztotta meg a gondolatait Dianne esetével kapcsolatban. Érdemes végigolvasni, mert nagyon sok benne az igazság. A cikk saját fordítás, ha leközölnéd, forrással tedd!

„Sokkolt a hír, hogy Dianne elhagyta a zenekart… vagy el kellett hagynia. Őszintén: csalódott vagyok azzal kapcsolatban, ahogy a srácok bejelentették, hogy Dianne nem tud tovább a zenekarral maradni. Semmi „köszönöm”, semmilyen valódi magyarázat, semmilyen háttér, semmi. Ugyanez történt, amikor én léptem ki a zenekarból. Nem számít, mi történt köztünk, helyénvaló lenne egy tiszteletteljes elköszönés. És a rajongók is megérdemlik az igazságot. Legalább néhány információt amellett, ami már kiderült. De ez a zeneipar. Mindig menteni az arcunkat, „The show must go on”. Jöjjön a következő énekes, ne hagyjunk ki egy koncertet sem! Ez így működik, gondolják.

Felnézek Dianne-ra, amiért bátor volt és megosztotta az ezzel kapcsolatos nézeteit, még annak ellenére is, ha – szinte biztos vagyok benne – ha megmondták neki, ne tegye. Nagyon sok erőre lehet szüksége ahhoz, hogy ilyen nyitott legyen…
Ő megtette azt, amit én négy évvel ezelőtt nem tudtam, amikor elhagytam a zenekart. Nem azt akarom mondani, hogy a Xandria csupa rosszfiúból áll. Ez nem ilyen. Ha az üzlet nem áll közénk, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól kijöttünk volna. De őszinte leszek: a zeneipar mindent megöl. Valamilyen módon elpusztítja az emberiséget. Nem törődnek veled. Csak te törődsz magaddal. Senki más.

Szóval legalább most, négy évvel a távozásom után veszem a bátorságot ahhoz, hogy megnyissam a szívemet. Mert amit megtanultam az elmúlt években: Mondd el, amit gondolsz. Légy önmagad. Különben semmi sem változik…

Én megértem, hogy működik a zeneipar pénzügyileg és úgy általában. A koncerteket le kell nyomni. De mi a helyzet az énekes egészségével? Mi a fontosabb? A siker vagy az egészség? Biztos vagyok benne, hogy kívülállóként az ember gondolkodás nélkül az egészséget mondaná. De az üzleti életben a turnézó zenekar tagjaként a dolgok bonyolultabbá válnak. Ez nem csak fekete és fehér. Sem az énekesnek, sem a zenekarnak.

Te vagy az énekes, a frontasszony. Te vagy az első, akit az emberek néznek. Te vagy az, aki kiénekli a testéből a lelkét minden egyes koncerten. És ha egy sikeres zenekarban vagy, ahol minden rendben megy, akkor a legjobbat akarod nyújtani. Vagy még annál is többet. A zenekarnak, a rajongóknak, magadnak. Ezért élsz, teljes szíveddel és szenvedélyeddel.

Általában egy kis időt igénybe vesz, túl sok új turnétapasztalaton, nagyszerű koncerteken, nagyszerű emberekkel való találkozásokon… mire észreveszed, hogy a tested nem úgy működik, ahogy szeretnéd. A turnék nagyon sokat követelnek a zenészektől, különösen az énekestől, hiszen a hangszere nem kívül van. TE MAGAD VAGY. És a hangnak pihennie kell, hogy helyreálljon. Akárcsak a testednek. De egy turnén nagyon kevés az idő arra, hogy rendbejöjj.

És aztán a változás egyre csak növekszik. Elkezdesz azért szorítani, hogy ne legyél beteg a turné közben. De a stressz és a nyomás hatására minden turné úgy követ téged, mint egy súly, amit nem tudsz letenni. Hogy ne okozz csalódást a rajongóknak és a zenekarnak, elhatározod, hogy harcos leszel és színpadra állsz még akkor is, ha gégegyulladásod van és fennáll a veszélye, hogy örökre elveszíted a hangodat. Vak vagy. Próbálsz megalkudni. Újra és újra. Egészen addig a pontig, amíg úgy nem érzed, elég. Hogy megelégelted. Hogy itt az ideje megálljt parancsolni, mielőtt túl késő lesz.

Jól tudod, hogy a turné eltörlése az utolsó lehetőség arra, hogy mentsd az egészségedet, de nagyon rossz lesz a zenekar számára. Mégis úgy döntesz, lemondod. Magadért, a hangodért. Ez lenne a legjobb megoldás. De mint mondtam: a zeneipar megöli az emberiséget. A shownak mennie kell. És nem volt erőm nemet mondani. Éreztem a nyomást magam körül. Szóval nem mondtam le. Folytattam. És elvesztettem önmagamat. Mert nem követtem a szívem. Tettem, amit egy frontasszonynak tennie kellett. Szembementem az egészségemmel. A zenekarért. Ez volt a legrosszabb döntés.

Nem csak azért, mert egyre jobban elveszítettem a zenekarba vetett bizalmamat ez ügyben, hanem mert a zene iránti szenvedélyem is elveszett. Soha nem gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténhet. De egy bábnak éreztem magam a színpadon. Nem pedig önmagamnak. Ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy be kell húznom a biztonsági féket. Tehát megtettem. Otthagytam a zenekart. Szomorúan, mégis a megkönnyebbülés érzésével. Újra szabad lettem. Újra szabad volt önmagamnak lennem.

Nem azért mondtam el nektek ezt a történetet, hogy ujjal mutogassak a Xandriás srácokra. Nem is azt mondom, hogy ők rossz emberek. Természetesen mindkét oldalon történtek félreértések, és semmi sem volt tökéletes. De voltak jó pillanataink is, nem felejtem el.

Azért mondtam el ezt a történetet, mert mindenkinek tudnia kellene, amennyire én tudom, hogy a nőket a metál színtéren nem mindig úgy kezelik, ahogy kellene. Hiányzik az énekesnők igényeinek kielégítése egy csupa férfiből álló zenekaron belül. Nem akarok ítélkezni az összes female metal zenekar fölött, de szeretném ösztönözni a zenekarokat, a menedzsereket és a kiadókat, hogy törődjenek jobban a csapat női részével. Beszéljetek egymással többet (ezt az énekesnőkre is értem: mondjátok ki, amit gondoltok, hamarabb, mint én tettem). A többieknek: Vállaljatok kevesebb koncertet, még akkor is, ha ez kevesebb pénzt hoz. Kérdezzetek, minden rendben van-e. És ha nincs, érdeklődjetek, mit tehettek az énekesnőért, hogy jobban érezze magát. Ne gyakoroljatok nyomást a pénzügyek vagy a kapzsiság miatt. Ez nem fog működni. Remélem is, hogy nem. És azt is remélem, hogy a zeneiparban érintett emberek tanulnak ezekből a helyzetekből. Talán tanulnak az olyan nőktől, mint Dianne. És talán az olyan nőktől, mint én.

Mert az első és legfontosabb dolog, amit majdnem elvesztettünk: a ZENE maga.
Ezért csináljuk. Ezért éneklünk. Hogy zenét adjunk. Neked. A szívedbe.

Manuela”

UPDATE: Később, látva a hozzászólásokat és a reakciókat, Manuela írt még egy kiegészítést:

– Őszintén leírtam mindent, és megkönnyebbültem, hogy végre megoszthattam veletek a gondolataimat. DE… és ez egy nagy DE: Attól függetlenül, mi történt a Xandria és köztem, a srácok nem érdemlik meg ezt a borzalmas sz*rdobálást a Facebook oldalukon. Nem akarok sem Dianne, sem a Xandria oldalára állni. Nem tudok a háttérről. Senkit sem ítélhetek el. Ahogy ti sem. Semmi sem fekete-fehér. Vannak félreértések, fájdalmak és egyéb dolgok a zenekari tagok között. Ahogy mondtam, felnézek Dianne-ra, amiért nyitott mert lenni, és a legjobbakat kívánom neki a jövőben. De még mindig nem ismerem az “igazi” hátteret, a konfliktus okait. Ahogy ti sem. Igen, a Xandria énekesnőket váltott. És igen, ahogy írtam, vannak dolgok, amik jobban is mehettek volna. Semmi sem volt mindig mennyország. De látni, ahogy az emberek ítélkeznek a Xandria zenészei fölött anélkül, hogy ismernék az igazi hátteret, olvasni ezeket a borzalmas kommenteket, amiket a fiúkhoz vágnak, ez bántja a lelkemet. Ahogy én ismerem a srácokat a zeneiparon kívül, helyén van a szívük. Nem tökéletesek, ahogy mi sem, én sem. Szóval kérlek titeket, gondolkozzatok, mielőtt ítélkeztek… Emlékezzetek: semminek nincsen csak egy oldala.