Reality Suite

New Jersey/New York székhelyű rockzenekar.

A csapat 2009-ben alakult, három régi barát által, akik már mind tapasztalt zenészek voltak. Céljuk az volt, hogy olyan zenét alkossanak, amellyel ők maguk elégedettek, nem tekintve elsődlegesnek azt a szempontot, hogy megfeleljen a mai trendeknek.
2010 májusában startolt első daluk, az Evolution Queen, nem sokkal rá pedig kiadtak egy EP-t „Blueprints For Building A Better _____” címmel. Következő, Avoiding the Red Lights című 2012-es kiadványukon már magabiztosabban keresgélték hangzásvilágukat, némi szintipoppal és elektronikus elemmel kacérkodva. Jó visszajelzéseket kaptak, a FrostClick.com szerint ez az anyag a „rock és dance remekműve”.
2015-ben találták meg jelenlegi énekesnőjüket, Kimmii Heartot. Ekkor a Reality Suite úgy döntött, újragondolja eddigi műfaját, felépítenek együtt valami újat. Ennek eredménye tíz új dal lett, amelyek elmondásuk szerint az eddigi legkeményebb és legintimebb darabok. 2015 őszén megjelent debütáló nagylemezük Skinn címmel. Miután leforgattak három videoklipet is, nemzetközi szinten meghódították a közösségi médiát. A különböző internetes oldalakon több mint húszezer rajongó követi munkásságukat, koncertjeiken pedig megjelennek férfiak és nők, tizenévesek és felnőttek egyaránt.
2016 októberében új dalt adtak ki Bury me Alive címmel.

Tagok:
Kimmii Heart – ének
Joe Padula – gitár, vokál
Brian King – dob
Antonio Valenti – basszusgitár, vokál

Facebook: https://www.facebook.com/realitysuite