Alia Tempora

Modern/szimfonikus metal Csehországból.

A zenekar 2011-ben jött létre, és 2012 júniusa óta rendszeresen koncerteznek. Frozen című első dalukat 2013 novemberében adták ki, egy évvel később pedig ezt követte a Leave you Behind, amelyhez videoklipet is készítettek. 2015-ben megjelent Digital Cube című debütáló albumuk, amelynek finanszírozásához kampányon keresztül gyűjtöttek pénzt. A lemezen vendégeskedik a Delain egyik tagja, Timo Somers, az album borítóját pedig Gustavo Sazes tervezte, aki dolgozott már az Amarathe és az Arch Enemy zenekarokkal is. Harmadik publikált dalukat, a Mockingjay-t az Éhezők viadala című film ihlette.
Egyik legnagyobb koncertélményük a Made of Metal és a németországi Female Voices Fest volt, ahol többek között a Xandriával és a Jaded Starral játszottak együtt.
Hamarosan érkezik második albumuk.
A csapat énekesnője, Markéta Morávková annak a Miloš Moráveknek a lánya, aki a nagy múltú cseh Progres 2 zenekarban játszik.

Tagok:
Markéta Morávková – ének
Štěpán Řežníček – ritmusgitár, hörgés
Radek Žák – szólógitár
Pavel Žák – basszusgitár
Patrik Macháček – dob

Facebook: https://www.facebook.com/AliaTemporaOfficial