In Memoriam

Halottak napja alkalmából olyan énekesnőkről emlékezünk meg, akik már nem lehetnek köztünk, és túl hamar távoztak a földi létből. Nyugodjanak békében!

Sabine Dünser (1977-2006)

A liechtensteini énekesnő az Erben der Schöpfungban kezdte meg zenekari pályafutását, majd onnan több taggal kiválva megalapította az Elist. Már túl voltak két albumon, és a harmadik, Griefshire című lemez készült, amelyet Sabine a babájaként emlegetett, és nagyon sokat dolgozott a koncepcióján. Megjelenését azonban már nem érhette meg: 2006. július 7-én, próba közben agyvérzést kapott, és másnap a kórházban elhunyt. Mindössze huszonkilenc éves volt.
Halála után az Elis megmaradt tagjai kisebb szünet után megpróbálták folytatni a közös munkát, először Sandra Schleret énekesnővel (vele ki is adtak egy Catharsis című albumot), majd rövid ideig Simone Christinattal, de végül 2012-ben feloszlottak.

 

Pay Lee (1977-2011)

Ha Tajvanból kell énekesnős metált mondani, egyértelműen a Seraphim a vezető név. A zenekar 2001-ben jött létre, az alapítótagok között volt Pay Lee énekesnő is, aki három éven át, három albumon vitte a frontasszony posztot. 2004-ben elbúcsúzott a csapattól, helyére Quinn Weng került.
2011-ben Pay Leenek egy kisebb szívműtéten kellett átesnie, de nem ébredt fel az altatásból. A Seraphim szomorúan osztotta meg a gyászhírt hivatalos oldalán. Pay harminchárom évesen hunyt el.

 

Nicole Bogner (1984-2012)

Nicole volt az osztrák Visions of Atlantis zenekar első énekesnője, 2000-től 2005-ig. Egy demót és két nagylemezt adtak ki a közreműködésével, első videoklipjük, a Lost is vele készült el. 2005-ben Nicole elbúcsúzott a zenekartól, hogy komolyzenei tanulmányaira koncentráljon, de jóban maradt a tagokkal. A VoA-ból való kiválása után eltűnt a nyilvánosság elől, mígnem 2012. január 5-én volt zenekara osztotta meg a rossz hírt: az alig huszonhét éves lány hosszan tartó betegség után elhunyt. Halálának pontos okozóját nem tudjuk, az Encyclopedia Metallum szerint „krónikus betegség” végzett vele, egyes rajongók szerint rákos volt.

 

Damaris Negrón (1980-2012)

Damaris a Puerto Rico székhelyű, Death Arrangement nevű death/thrash Metal/deathcore zenekar hörgős frontasszonya volt. A csapat 2008-ban alakult, 2010-ben egy EP-t, 2011-ben pedig egy nagylemezt adtak ki. Damaris halálának körülményeiről kevés információnk van, de váratlanul történt: 2012 októberében a zenekar még kiírta a Facebook oldalukra, hogy már dolgoznak a következő albumukon, ám november 8-án már a gyászhír érkezett. Annyit tudni, hogy a harminckét éves énekesnő bizonyos kórházi komplikációkba halt bele. A Death Arrangement nem folytatta nélküle a munkát, a feloszlás mellett döntöttek.

 

Johanna Mårlöv (1974/1975 – 2013)

Johanna nevét a Therionból ismerhetjük, amelynek 2001-ben, illetve 2004 és 2006 között volt az egyik háttérénekesnője. Számos turnén részt vett a zenekarral, emellett és szerepelt a 2002-es Live In Midgard, a 2006-os Live In Mexico koncertalbumukon, valamint a Celebrators Of Becoming DVD-n is.
A harmincnyolc évesen elhunyt énekesnő éveken át küzdött a rákkal. A Therion tagjait megrázta a halálhíre, az egyik legvidámabb, legpozitívabb emberként jellemezték őt. Sarah Jezebel Deva, aki korábban szintén turnézott a Therionnal, jó barátságban volt Johannával, és lesújtva nyilatkozott haláláról.
„Tegnap egy szörnyű betegség miatt elveszítettem az egyik legkedvesebb, legnagyszerűbb barátomat. Turnéztunk együtt, nevettünk együtt, de nem találkoztunk túl gyakran, szimplán azért, mert más-más országban éltünk. Legutoljára 2011-ben láttam, az esküvőmön, és akkor gyógyulófélben volt, jól érezte magát, és éppen ezért egy ideje nem is beszéltem vele. Úgy értem, az élet annyira gyorsan száll, nem igaz? Az év elején tudtam meg, hogy újra megbetegedett és nincs esélye a felépülésre. Azt hiszem, volt ideje a felkészülésre, de néhányan talán nem akartunk szembenézni a tényekkel.”

 

Maria “Tristessa” Kolokouri (1977-2014)

Maria Kolokouri, művésznevén Tristessa, a görög Astarte nevű black metal/melodic death metal zenekar lelke volt. A projekt a kezdetekben, 1995-től 1997-ig a Lloth nevet viselte, majd már Astarte néven indult el igazán a pályájuk. Többszörös tagcsere után Tristessa felelt a vokálért, basszusgitárért és az akusztikus gitárért. 1998 és 2007 között öt nagylemezt adtak ki, és méltán váltak a görög metálzene egyik elismert nevévé.
2013. december végén Tristessa férje közleményben tudatta a rajongókkal, hogy Maria leukémiával küzd, és kritikus állapotban van. A következő hír 2014. augusztus 9-én érkezett, és semmi jóval nem szolgált: a férj, Nicolas elmondta, hogy a betegség szövődményei miatt a harminchét éves énekesnő állapota rosszabbra fordult, és várhatóan már nem éli túl a napot. Maria végül másnap, augusztus 10-én hunyt el.
Az Astarte ebben az évben fel is oszlott, mert Tristessa nélkül nem látták értelmét a folytatásnak. Néhány megmaradt tag Maria férjével egyesülve 2014 szeptemberében úgy döntött, visszaveszik a Lloth nevet, és így zenélnek együtt tovább. Megújított logójukba egy T betűt építettek bele, ezzel emlékezve Tristessára.

 

Aleah Stanbridge (1976-2016)

Aleah Dél-Afrikában látta meg a napvilágot, de 2004-ben Svédországba költözött. 2007-ben elkezdett dolgozni egy szólóprojekten, majd többször vendégénekelt a Swallow the Sun nevű zenekarnál. Így ismerkedett meg a csapat gitárosával, Juha Raivióval, akivel egymásba szerettek, és Aleah haláláig egy párt alkottak. 2009-ben közösen alapították meg a Trees of Eternity nevű atmoszférikus doom/ambient metal formációt. Sokat dolgoztak a dalaikon, 2013 és 2014 között rögzítették is őket. Ekkortájt azonban az énekesnőnél már diagnosztizálták a rákot, talán emiatt sem jelent meg életében egy albumuk sem. Aleah évekig küzdött a betegséggel, a hagyományos kezelések mellett alternatív gyógymóddal és vitaminkúrával is próbált gyógyulni, ám 2016. április 18-án szervezete feladta a harcot. Harminckilenc évesen hunyt el.
Párja, Juha összeomlott szerelmének halálától, de arról gondoskodott, hogy Aleah emléke életben maradjon. Összegyűjtötte közösen felvett dalaikat, és megjelent a Trees of Eternity egyetlen albuma Hour of the Nightingale címmel 2016 novemberében. Később pedig megalapította a Hallatar projektet, amely Aleah dalszövegeire, írásaira és verseire épül.

 

Janet Rains (1969-2017)

 

Janet énekesnőként elsősorban a ’80-as évek pop-rockjában utazó M80 zenekarban dolgozott, Jane Train művésznéven, de a Headbanger’s Ball és a Not By Sight csapatokban is énekelt. Emellett az Adrenaline Mob turnémenedzsereként tevékenykedett. 2016. július 14-én ő is a csapat lakókocsijában tartózkodott, amikor Floridában beléjük rohant egy kamion. Janetet súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba, és öt héten át küzdöttek az életéért. Végül 2017. augusztus 23-án elhunyt. Negyvennyolc éves volt.