Wolfsinger

Klasszikus heavy metal Olaszországból.

A Wolfsingert egy házaspár, Haron Zorzi és Raffaella Santini alapította meg 2012-ben. Dalaikat a klasszikus heavy metal ihleti, némi oldschool lenyomattal. A felállás 2014-ben véglegesedett Cristiano Gillone és Alberto Giolito csatlakozásával. A csapat fejest ugrott a koncertezésbe, majd rögzítettek egy demófelvételt, amelynek megírásában Rudy Graf gitáros is segédkezett, illetve egy német költő, Stephan George műveiből is merítettek.
A dalszerzés és a koncertezés párhuzamosan, megszakítás nélkül folyt, majd 2016 májusában a Wolfsinger megjelentette első nagylemezét Living with the Inner Beast címmel. Az albumot leginkább az ember és az ősi állati ösztön témája inspirálta.
2016-ban csatlakozott Dave Mantovan gitáros a felálláshoz, az albumon még két gitáros játszik, ám ugyanebben az évben Alberto kilépett.
Az együttes a zenélés mellett megszervezte a Metal Queen’s Burning Nights fesztivált, amely az olasz female metal hangjait hivatott promotálni.

Tagok:
Raffaella Singer – ének
Haron Wolf – basszusgitár, háttérének
Dave Mantovan – gitár, háttérének
Cristiano Gillone – dob

Facebook: https://www.facebook.com/wolfsingermetal