Slot

Hiánypótló cikk következik, a Slot nevű zenekarral ugyanis már többször találkoztam évekkel ezelőtt, ám eddig valahogy elmaradt a bemutatásuk magazinunkban. Következzen tehát róluk néhány sor!
A Slot (vagy The Slot) 2002-ben alakult Igor Lobanov (becenevén Cache) énekes-dalszerző és Sergey Bogolyubsky gitáros által, Moszkvában. Egy évvel később már meg is jelentették debütáló albumukat Slot 1 címmel, és első videoklipjüket is leforgatták Odni című dalukhoz. Már ekkor megvolt a csapat profilja, zenéjük a nu metal és a rapcore világából merít, Igor mellett pedig női ének viszi a dallamos részeket. Ekkortájt Teona Dolnikova volt az énekesnőjük. Hamar elérték az első sikereket, a debütáló lemet több mint tízezer példányban kelt el nemzetközi szinten, klipjüket hat hónapon át játszotta az MTV. Ennek ellenére Teona 2004-ben elhagyta a csapatot kreatív nézeteltérések miatt, és a szólókarrierjére koncentrált. Helyét Uliana Elina vette át, 2004-től 2006-ig ő vitte a női éneket a zenekarban. A Slot karrierje töretlenül ívelt felfelé, több filmhez felhasználták dalaikat, egy színpadon léphettek fel a Kornnal Szentpéterváron és Moszkvában.
2006-ban megjelent második albumuk 2Wars címmel. Aztán fontos tagcsere történt, 2007-től Daria Stavrovich (becenevén Nookie) vette át a női frontember posztot, aki meghatározó arcává vált a zenekarnak. 2007-ben újra kiadták a 2Wars albumot, amelyen már az ő hangját hallhatjuk. Ebben az évben már turnéztak az Animal JazZ és a The Dolphin orosz zenekarokkal, nemzetközi színtéren pedig olyan csapatokkal léptek színpadra, mint a Clawfinger vagy a Samael.
2007 őszén jelent meg harmadik, nagy sikerű Trinity című albumuk, amelyről a videoklipes Dead Stars hatalmas kedvence lett a rajongóknak. 2009-ben kiadták negyedik, 4ever albumukat, és megjelent első angol nyelvű kislemezük, a Mirrors. Ugyanezzel a címmel 2010 áprilisában egy maxi-single is kijött tőlük, rajta a címadó dalon kívül az újravett és újrakevert Dead Stars és My Angel dalok kaptak helyet. Az angol nyelvű dalokkal még több rajongót szereztek maguknak világszerte.
2011-ben az ötödik albumuk, a Break the Code az előzőektől eltérően angol nyelven jött ki. Hatodik lemezük, a Шестой közönségi finanszírozás segítségével jelent meg. Legutóbbi kiadványuk a 2016-os Septima.
A zenekar Oroszország nu metal/rapcore színterének vezető neve, ám ennek megvan a hátulütője is. 2014 áprilisában Nookie énekesnőt többször nyakon szúrták egy szentpétervári kávézóban, miközben éppen autogramot adott a rajongóinak. Azonnal kórházba szállították, de szerencsére a sérülése nem volt életveszélyes.
Daria Stavrovich egyébként 2016-ban jelentkezett az orosz The Voice tehetségkutatóba, ahol a top 8-ig jutott. Nem titkoltan az volt a versennyel a szándéka, hogy zenekarát népszerűsítse.

Tagok:
Nookie – ének
Cache – ének, programming
ID – gitár
Vasiliy GHOST Gorshkov – dob
Nikita Muravyov – basszusgitár

Facebook: https://www.facebook.com/theSLoT