Cinnamun Beloved

Ezúttal egy argentin énekesnő projektjét ismerjük meg!

A Cinnamun Beloved lelke egyértelműen Sabrina Filipcic Holm, aki az éneklés mellett dalszerző és billentyűs. Miután kilépett előző zenekarából, 2011-ben elkezdte kidolgozni a Cinnamun Beloved projektet, azzal a céllal, hogy megvalósíthassa saját elképzeléseit, és emellett új stílusokat is felfedezzen. A zenekar első dalait helyi ismert zenészek segítségével rögzítette, akik koncerteken is kisegítették őt. A kialakult csapat 2012-ben már az Epica előtt játszhatott. Ugyanebben az évben digitális úton megjelentették The Weird Moment című debütáló albumukat Argentínában. Ezt 2013-ban egy The Live Moments című koncert DVD követte.
2014-ben Sabrina személyes okokból megvált korábbi zenészeitől, és új tagokat keresett maga mellé. Mindeközben elkezdett dolgozni a következő albumán, amely 2017 végén várható. 2015-ben aláírtak egy szerződést a Crysella Records kiadóval, ennek köszönhetően a Weird Moment debütalbumukat nemzetközileg is kiadták. 2017-ben megnyertek egy versenyt, amelynek eredményeként felléphettek a Sirenia zenekarral.
Műfajukat leegyszerűsítve gothic metalnak nevezik, ám Sabrina szerint különféle metal műfajokat elegyítenek electro-elemekkel, amelyből modern és erőteljes hangzás születik.

Tagok:
Sabrina Filipcic Holm – ének, 2016-ig billentyű
Leonardo Lukaszewikz – gitár
Alejandro Guimaraes – basszusgitár
Matias Sala – dob
German Esquerda – billentyű

Facebook: https://www.facebook.com/CinnamunBeloved