Veil of Mist

Szimfonikus/gothic/progresszív metal Franciaországból.

Bár a zenekar 2004 óta létezik, debütáló nagylemezük csak 2016-ban jelent meg. Az ezt megelőző tizenkét évet számos tagcsere és útkeresés jellemezte. A zenekar két alapítótagja, Frederic és Jean-Baptiste már régebbről ismerte egymást, 1999-től 2001-ig a Dereliction csapatban zenéltek együtt. Ennek feloszlása után egy rövid pihenő következett, majd miután megismerkedtek egy dobossal, 2004-ben eldöntötték, hogy énekesnős metal zenekart hoznak létre. Az akkori felállás Malou Maniengui énekesnővel vált teljessé 2005 júniusában. Az ő közreműködésével rögzítették első EP-jüket Industry of Guilt címmel, amely 2006-ban jelent meg. Ezen négy dal kapott helyet, majd 2008-ban ezt követte az újabb három számot tartalmazó Dangling Hopes EP. Ezután Malou elbúcsúzott a zenekartól, helyére nehezen találtak utódot. 2009-től 2013-ig Nadège Antonini volt a csapat frontasszonya, de a két alapítótagon kívül a többi poszton is számos változás állt be. 2013 óta Amandine Roselle a Veil of Mist énekesnője.
Végül 2016. május 13-án megjelent a zenekar debütáló albuma Disenchantment címmel.

Szomorú érdekesség, hogy a csapat első énekesnője, Malou Maniengui 2015-ben, alig harmincévesen elhunyt.

Tagok:
Amandine Rosselle – ének
Cédric Vassal – gitár
Frédéric Carcelle – gitár
Jean-Baptiste Frichet – basszusgitár
Yannick Pierre – dob

Facebook: https://www.facebook.com/veilofmist