Teodasia

Aki hiányolja a Temperance zenekar korábbi énekesnőjének, Chiara Tricaricónak a hangját, annak ajánljuk figyelmébe a következő szimfonikus rock/metal csapatot!

Az olasz Teodasia ötlete 2006-ban született meg a zeneszerző és dobos Francesco Gozzo által. Ötletei és elképzelései egy Crossing the Light című 2009-es demóban keltek életre. Ezután Andrea Bezzon manager segítségével elkezdtek dolgozni a debütáló album anyagán, és ekkortájt tisztult le a zenekar irányzata, hangzásvilága.
Az első nagylemez 2012-ben jelent meg Upwards címmel, ezt követően pedig a Teodasia koncertezni kezdett. Felléptek többek között a Pino Scotto, Alteria, Elvenking és a Varg előtt is. Lost Words of Forgiveness című dalukban nem más énekelt duettet Priscilla Fiazzával, mint Fabio Lione, a Rhapsody of Fire egykori frontembere.

2013 őszén kiadták a Reflections című, nyolc számot tartalmazó új EP-jüket. Ebben az évben Tarja Turunen kiválasztotta őket előzenekarnak az európai turnéjához, amely október és november között zajlott le. Később ők maguk is turnéra indultak, Franciaországot, Svájcot, Németországot és Ausztriát is megjárták.

A Teodasia egyébként a kezdetekben énekesnős metal volt, 2007 és 2014 között három frontasszonyt „fogyasztottak el”. 2015-től 2018-ig aztán egy férfi vette át a mikrofont, Giacomo Voli, aki a The Voice of Italy tehetségkutató műsorban tűnt fel. 2016-ban vele rögzítették a Reloaded című EP-t, és még ugyanebben az évben megjelent várva várt második nagylemezük, a Metamorphosis. Az anyag nagyon jó visszajelzéseket kapott. Röviddel a kiadása után a csapat bejelentett egy olasz turnét a kanadai Anvil együttessel kiegészülve. Ez idő tájt az is kiderült, hogy Giacomo veszi át Fabio Lione helyét a Rhapsody of Fire zenekarban.
2017-ben csatlakozott a Teodasiához Chiara Tricarico énekesnő, aki korábban a Temperance zenekarban volt a frontasszony. Így egy ideig a csapat két énekessel működött, ám 2018 májusában Giacomo Voli kilépett a Teodasiából, mert már nem volt energiája a két csapatát együtt vinni.

Jelenlegi tagok:

Chiara Tricarico – ének
Alberto Melinato – gitár
Francesco Gozzo – dob és billentyűk
Alberto Gazzi – basszusgitár

Facebook: https://www.facebook.com/teodasia