False Memories

Dark/progresszív rockzenekar következik Olaszországból!


A False Memories 2015-ben jött létre Francesco Savino gitáros ötletének nyomán, aki hamarosan elkezdett együtt dolgozni a projekt első énekesnőjével, Valentina Puccival.
2016 márciusában a csapat kiadta első EP-jét, rajta négy saját dallal és egy feldolgozással.
A következő években a zenekar hangzásvilága egy érettebb irányba indult el, fokozatosan kialakítva saját stílusát, vegyítve a zenészek által hozott hatásokkal. Új hangzásukkal felvértezve dolgozni kezdtek első nagylemezükön, amely már csak és kizárólag saját anyagot tartalmazott. A kész lemez Chimerical címmel 2018 januárjában jelent meg, önerőből, Francesco és Valentina által megírva. A lemezen az EP-jükről átvett három saját dalon kívül még nyolc vadonatúj szám kapott helyet.
2018 végén a zenekar megújult felállással folytatta a munkát, 2019-ben pedig szerződést kötöttek a ROAR! Rock Of Angels Records kiadóval.

Tagok:
Rossella Moscatello – ének
Francesco Savino – gitár, billentyűk
Gianluca Zaffino – basszusgitár
Giovanni Cattaneo – dob

Facebook: https://www.facebook.com/falsememoriesband/