Against Myself – Irene Villegas nélkül folytatják tovább

Szomorú hír érkezett a spanyol Against Myself háza tájáról. A csapat egy rövid közleményben tudatta rajongóival, hogy elváltak útjaik Irene Villegas énekesnőtől. Elmondásuk szerint ez mindannyiuknak egy nehéz döntés volt, és a legjobbakat kívánják Irene-nek a továbbiakban, illetve megköszönték neki a közös éveket.
Egyelőre még nincs meg az utódja, a közleményben tették közzé a felhívást, miszerint új énekesnőt keresnek.

Irene a zenekar 2009-es megalakulása óta tag volt, egy EP-t és három nagylemezt rögzítettek vele.

Az Against Myselfről ITT írtunk korábban.

FRISSÍTÉS:
Irene is kiadott egy közleményt a Facebook-oldalán, amelyben azt írja, hogy a zenekar döntött az elválásról, és ez az eddigi legszomorúbb, legnehezebb dolog az életében, amivel szembe kell néznie.
– Majdnem tíz évet szenteltem az életemből ennek a projektnek, és most úgy érzem, egy részem meghalt ezzel együtt – szól a közleményben. Megírta továbbá, hogy nem fordít hátat a zenélésnek, hiszen létének része, de most fel kell épülnie a történtekből. Kitartást és minden jót kívánunk neki!