Nervosa

Csak csajos thrash metal érkezik Brazíliából.
A Nervosa 2010-ben jött létre São Paulóban. Habár a tagok korábban különböző stílusban zenéltek már, a megalakuláskor mindhárman egyértelműen tudták, hogy a thrash metal műfajt szeretnék megcélozni.
2012 tavaszán elkészítették első videoklipjüket a Masked Betrayer című dalukhoz, amely viszonylag rövid idő alatt felkapottá vált, alig egy hét alatt elérte a húszezres megtekintést. Ez az év igencsak mozgalmasnak bizonyult számukra, szerződést írtak alá a Napalm Records kiadóval, és megjelent egy demójuk, ami stílszerűen a 2012 címet kapta. Ez év végére már több mint ötven koncert állt a hátuk mögött.
2014-ben kiadták első nagylemezüket Victim of Yourself címmel, erről a Death! és az Into Moshpit dalokhoz klipet is készítettek. A debütáló album nagy sikert ért el, és pozitív visszajelzéseket kapott a nemzetközi metalközönségtől. Számos magazin írt róluk elismerő kritikát.
2014-ben és 2015-ben a lányok intenzíven turnéztak, Brazílián belül tizenhét államban, héz latin-amerikai országban és tizenhat európai országban is felléptek.
2016-ban az Egyesült Államokban is koncerteztek. Ebben az évben jelent meg második, Agony című lemezük, amit szintén egy hosszas koncertsorozat követett: 2016-ban több mint százhatvan koncertet adtak.
Az elmúlt évek során tagcseréből sem volt hiány, dobos poszton három ember is megfordult, a negyedik, jelenlegi zenész 2017 óta dobol a csapatban.
2018-ban kijött a harmadik nagylemez, ami a Downfall of Mankind címet kapta.

Tagok:
Fernanda Lira – ének, basszusgitár
Prika Amaral – gitár, vokál
Luana Dametto – dob

Facebook: https://www.facebook.com/femalethrash/