Bad Pollyanna

Gothic/alternatív metal az Egyesült Királyságból.

Nem tudni, mikor alakult meg pontosan a zenekar, de a debütáló albumukat 2013-ban adták ki. A csapat a szépség és a sötétség keverékét képviseli, zenéjükkel és művészetükkel a szeretet, a szex és az emberi állapot kettőségét szeretnék képviselni.
Első lemezük, a 2013-as Monstrous Child egy koncepciós album, ami nem akármilyen történetet mesél el. A főszereplő egy fiatal lány, akit elrabolt egy gyászoló tudós, abból a célból, hogy elhunyt szerelmét formálja újjá belőle, és ez katasztrofális következményekkel jár. A szörnnyé alakult főhősnő elindul, hogy rátaláljon a szeretet jelentésére, és felfedezze a bosszú keserédes ízét.
A lemez megjelenése után a Bad Pollyanna a színpadon is bizonyított, számos fellépést tudhat maga mögött, turnéztak Európában is.
Második albumuk The Broken Toys címmel 2015-ben jelent meg.
A Bad Pollyanna támogatja a Sophie Lancaster Alapítványt, ami azoknak a szubkultúráknak az elfogadásáért küzd, amelyek tagjai a többségtől eltérően viselkednek vagy élik az életüket (az alapítványt Sophie családja és barátai hozták létre, miután a húszéves gót lány 2007-ben gyilkosság áldozata lett).
2019 augusztusában a Bad Pollyanna új dallal jelentkezett, ezt hallgathatjátok meg alább.

Tagok:
Olivia Hyde – ének, billentyű
Nikki Kontinen – basszusgitár
Paul Glover – gitár

Facebook: https://www.facebook.com/badpollyanna/