Song of Anhubis

Szimfonikus gothic metal Spanyolországból, akiknek nem volt egyszerű az idáig vezető útjuk.

A Song of Anhubis eredetileg 2012-ben jött létre Rei Reych énekesnő és Polvareda Johnson gitáros által. Céljuk az volt, hogy kibontakozhassanak a saját zenei ízlésükön belül, amire a korábbi zenekaraikban nem adódott lehetőség. Az első hónapokban duóként működtek, és dolgozni kezdtek saját dalaikon. Ezután úgy döntöttek, kibővítik a projektet teljes zenekarrá, találtak is hozzá megfelelő tagokat. Amikor azonban nekikezdtek volna első EP-jük felvételének, balszerencsés események egész sora sújtotta a csapatot (próbaterem bezárása, apaság, egészségügyi és személyes problémák, amelyből következett egy egyéves munkanélküliség, stb.). Mindezek hatására úgy döntöttek, elvetik az EP-projektet, és maga a zenekar is kényszerpihenőre szorult.

2015 márciusában visszatértek a munkálatokhoz, ám itt is történt fennakadás: a zenekar több tagja is a távozás mellett döntött. Maradt a két alapítótag, akik némely szorongással teli időszak után úgy döntöttek, ketten rögzítik debütáló anyagukat. Még 2015-ben neki is kezdtek volna, de újabb problémák tették próbára a duót, amelyek miatt majdnem egy évet csúszott a felvételi folyamat. Végül 2016 májusára elkészültek. Az album a Revenge as Redemption címet kapta, és digitálisan 2016. augusztus 17-én, fizikai formában 2017 januárjában jelent meg.

Azóta ismét találtak maguk mellé zenészeket, és újult erővel folytatják útjukat.
Második albumuk, a Reversed Reflection 2020. október 23-án érkezik.

Tagok:
Rei Reych – ének
Polvareda Johnson – gitár, billentyű
Mario Martín – basszusgitár, billentyű
Txato the Bastard – dob

Facebook: https://www.facebook.com/songofanhubis/