Trail of Tears – Ailynnel térnek vissza

A norvég szimfonikus black/gothic metal zenekar 2013-as feloszlása után idén vadonatúj felállással tér vissza, méghozzá Ailyn társaságában. A Trail of Tears 1994-ben jött létre, akkor még Natt néven, majd 1997-ben változtattak nevet. 2013-ig összesen hét nagylemezt adtak ki. A csapatnak 2997 és 2000 között tagja volt Helena Iren Michaelsen is, aki azóta az Imperiában énekel. 2013-ban a Trail of Tears feloszlott, most azonban úgy döntöttek, újult erővel térnek vissza. Új énekesnőjük a Sirenia egykori énekesnője, Ailyn, aki emellett mostanság a Her Chariot Awaits zenekarban tevékenykedik.
Kíváncsian várjuk a közös munkát!