Új zenekarral tér vissza Sarah Jezebel Deva!

Jó hírrel jelentkezett az énekesnő hivatalos Facebook oldalán. Ő és Chris Rehn, az Angtoria egykori tagjai új projekttel térnek vissza, amely a Torn Between Two World’s nevet kapta. Első dalukat The Beauty of Deception címmel 2021. január 31-én adják ki, szöveges videó kíséretében.
Sarah Jezebel Deva és Chris Rehn még 2001-ben ismerkedtek meg egy turné folyamán, amikor Chris az Evergrey zenekarral, Sarah pedig a Therionnal lépett fel. Ők ketten megírtak és rögzítettek egy ötszámos demót, amely érdekességképp a mostani projekt nevét viselte címként. Miután erre remek visszajelzést kaptak, megírták a God Has A Plan For Us All, ez volt az Angtoria első és egyetlen nagylemeze, ami 2006-ban jelent meg.
Ezután hosszú csend következett, és 2011-ben az Angtoria egyes források szerint megszűnt, más források névváltást jelöltek meg, de sokáig nem történt semmi ezen a téren. Sarah Jezebel Deva mindeközben szólóprojektbe kezdett, neve alatt 2010 és 2012 között két nagylemez és egy EP jelent meg. Az énekesnő most elmondta, hogy az Angtoria inaktivitásáért magát tartja hibásnak: akkoriban minden zenekari munkásságát háttérbe helyezte, hogy csak egyre koncentráljon. Elmondása szerint hiába dolgozott gőzerővel, nagyon kevés köszönetet, megtérülést vagy tiszteletet kapott érte. Megbánta, hogy hagyta az Angtoriát elhalványulni, de mint írja, a “szükséged van ránk, nélkülünk nem érsz semmit” hozzáállás, amit sok helyről kapott, kedvét szegte, és maga is hinni kezdte, hogy ez így van.

Sarah évekre visszavonult, de most új lendületet kapott. Tizennégy év kihagyás után tehát ő és Chris visszatérnek a Torn Between Two World’s zenekarral. Az énekesnő leírta, hogy ez a projekt ugyanazt a műfajt és stílust fogja hozni, mint az Angtoria, egyfajta folytatása lesz korábbi munkásságuknak, csak már másik név alatt. A névváltoztatásra azért volt szükség, mert az Angtoria elnevezés Chris testvérétől, Tommy Rehntől származott, aki annak idején szintén játszott a bandában, de kilépett.

Nagyon kíváncsian várjuk a megújult projekt első dalát!