InHuman

Melodic death metal, szimfonikus metal és progresszív metal is jellemzi a Belgiumból érkező zenekart. A folytatásból kiderül, kik ők!

Bár maga az InHuman 2020-ban jött létre, de ez tulajdonképpen egy sokadik tagcserével érkező névváltoztatást takar. Ezt a csapatot egy Anwynn nevű zenekar előzte meg, ami még 2007-ben alakult, ám tizenhárom éves fennállása alatt nagyon sokat változott a felállás, és már senki sem maradt az alapítótagok közül. Azért a sok változás közben viszonylag aktívak voltak – 2009-ben és 2011-ben egy-egy demót, 2012-ben pedig egy nagylemezt is kiadtak, ami Forbidden Songs címen jelent meg az M & O Music kiadónál. Ezt még egy Swords & Blood című EP követte 2015-ben.

2019-ben az utolsó alapítótag, Vincent Van Loo basszusgitáros is kilépett. A két legrégebbi tag (Astrid Kah, billentyűs, 2009-től, Eline Van de Putte énekesnő 2013-tól) és néhány új zenész 2020-as kezdéssel a névváltoztatás mellett döntött, innen datálódik tehát az InHuman.

Már az Anwynn is két frontemberrel működött (hörgős férfihang és tiszta női ének kombinációjával), és az InHuman is ezt a koncepciót vitte tovább. Míg a női frontember posztot továbbra is Eline vitte, az Anwynn hörgőse, Vincent Carton nem folytatta a többiekkel a közös munkát, így helyére Dietwin Elbers érkezett.
2021-ben kiadták InHuman című nagylemezüket. Azonban ez a felállás sem maradt stabil: 2023-ban egy újabb átalakuláson ment át a zenekar, az InHuman kezdőcsapatából mindössze Astrid, a billentyűs maradt.
Mindenesetre azóta aktívan koncerteznek, és 2025-ben visszatértek egy korábbi, For The Life Of Me című dalukkal – ez eredetileg a 2021-es lemezen is megjelent, de újra rögzítették a friss felállással.

Zenei világukra és megjelenésükre nagy hatással van a death metal, Hans Zimmer, a shibari és a Broadway. Fő témájuk a sötét dráma, metaforikus csillogások és a létezés megkérdőjelezésének nyomasztó súlya.

Tagok:
Caro Brecht – ének
Jack Streat – ének (hörgés)
Astrid Kah – billentyű
Céline Mazay – gitár
André Six – basszusgitár
Jannes Lemaitre – dob

Facebook: https://www.facebook.com/InHuman.metal