Nem először kollaborált már Sharon den Adel és Tarja Turunen, utóbbi 2014-ben közreműködött a Within Temptation – Paradise című számában. Ezúttal egymástól rögzítettek egy-egy feldolgozást: először Sharon rukkolt elő Tarja Turunen – Until My Last Breath című dalával, majd Tarja énekelte el az Angels című Within Temptation-számot.
Ez a projektjük egyfajta kedvcsináló a Within Temptation szeptember végén induló Bleed Out turnéjához, amelynek egyes állomásain Tarja Turunen is fellép. A turné hazánkat is érinti 2024. október 18-án, ám ide Tarja nem jön, előzenekarként az Annisokay, a Blind8 és Alex Yarmak játszik majd a Barba Negrában.
Újonnan induló cikksorozatunkban olyan zenekarokat ajánlunk figyelmetekbe, akik már feloszlottak, és még nem volt alkalmuk a magazinban szerepelni, de érdemes belefülelni fennmaradt munkásságukba!
A második részben egy brazil zenekart mutatunk be, akik méltán voltak elismertek hazájukban, sőt, Japánban is. Continue reading → Post ID 4762
Újonnan induló cikksorozatunkban olyan zenekarokat ajánlunk figyelmetekbe, akik már feloszlottak, és még nem volt alkalmuk a magazinban szerepelni, de érdemes belefülelni fennmaradt munkásságukba!
Az első részben kicsit régebbi időkre nyúlunk vissza. Azokba az időkbe, amikor a female fronted metal világa még csak bontogatta a szárnyait. Következzék a Sengir! Continue reading → Post ID 4762
I’d start by saying that Lovelorn Dolls is like a phoenix to me, rising from its ashes time and again. The band was formed back in 2010 and has faced several hiatuses throughout their career. It’s important to note that the duo (Kristell Lowagie and Bernard Daubresse) mostly operates on their own, either doing everything themselves or with minimal support. In today’s music scene, maintaining a band is incredibly challenging, especially with the proliferation of female-fronted rock/metal bands in recent years, leading to oversaturation. Lovelorn Dolls faces this challenge as well; despite having three full-length albums, EPs, and remixes under their belt, they remain sadly underrated and relatively unknown to this day. Nevertheless, to my great delight, they always come back.
Kezdeném azzal, hogy a Lovelorn Dolls számomra olyan, mint egy főnix, amely újra és újra feltámad a hamvaiból. A zenekar még 2010-ben jött létre, és karrierjük során többször szünetre kényszerültek. Fontos kiemelni, hogy a duó (Kristell Lowagie és Bernard Daubresse) leginkább önerőből dolgozik, vagy mindent maguk csinálnak, vagy csak kevés támogatással gazdálkodhatnak. Kellő kapcsolatok és háttér híján ma már nagyon nehéz fenntartani egy zenekart, különösen mivel az elmúlt években a female fronted rock/metal csapatok igencsak megszaporodtak, és túl nagy a kínálat. A Lovelorn Dolls is ezzel a problémával néz szembe, hiába van mögöttük három nagylemez, EP-k és remixek, szomorúan alulértékeltek és ismeretlenek a mai napig. Ennek ellenére – és nagy örömömre – mindig visszatérnek.
A mostani volt az eddigi leghosszabb szünet a pályafutásukban, legutolsó albumukat, a Darker Ages-t még 2017-ben adták ki. Úgyhogy nagy csendet törnek meg májusban érkező negyedik lemezükkel, ami a szójátékos Deadtime Stories címet kapta.
Nincs túl sok elérhető információ a soron következő cikk főszereplőiről.
Az Anubiz 1999-ben alakult Németországban, műfajuk gothic metal volt. Míg a legtöbb poszton állandóak maradtak a tagok, az énekes része érdekesen alakult. Eva Christina Paschen eredetileg dobosként kezdett a csapatban, de csak egy évet töltött ezen a poszton, 2000-től mikrofont ragadott, és ő lett az Anubiz első énekesnője. Bár csak két évig maradt a zenekarban, de az ő közreműködésével készült el az első demó Pretty in Pain címmel, illetve a 2002-es debütáló nagylemezen (Leid) is ő énekelt. A demón ugyan még előfordult egy-egy angol dal, de a folytatásban már csak német nyelven íródtak az Anubiz számai.
2002-ben Eva Christina helyére Carolin Reinhardt érkezett, ő négy évig vitte az énekesnői posztot. 2005-ben megjelent az Anubiz második albuma Siebzehn címmel.
2006-ban ismét énekescsere történt, Katrin Block lett az új frontasszony. 2007-ben kiadták Unruh című harmadik lemezüket. Ezen kapott helyet a Rastlos, amihez elkészült a zenekar első és egyetlen fellelhető videoklipje.
2010-ben az Anubiz kiadott egy negyedik albumot, ez volt a Momentum. Áttörést azonban nem sikerült elérniük. 2013-ban ugyan még arról írtak Facebook-lapjukon, hogy stúdióba vonultak és új lemezen dolgoznak, ebből végül nem lett semmi, és végül 2013-ban feloszlottak (erről nem találtunk hivatalos közleményt, az Encyclopaedia Metallum oldalon tüntették fel ezt a dátumot).
Utolsó ismert felállás:
Katrin Block – ének
Jörg Erkelenz – gitár, vokál
Basti Becker – gitár
Jörg Mohr – billentyű
Alex Becker – dob
Daniel Fleckhaus – basszusgitár
Tagcserék gyakran előfordulnak egy-egy zenekar pályafutása során, ami természetes, hiszen sok minden befolyásolhatja a közös munka időtartamát (nézeteltérések, időhiány, stb.). Talán a frontemberi poszton történő változások a „leglátványosabbak”, vagy inkább leghallhatóbbak. Az pedig különösen éles váltás tud lenni, ha a már megszokott mellé a másik nem is betársul, esetleg férfiénekes helyét nő veszi át, vagy fordítva.
Adva van a kérdés: ha egy csapatban évekig csak egy férfi vitte a frontemberi posztot (számos sikert aratva, tehát beszéljünk ez esetben ismertebb zenekarról), majd belépett mellé egy állandó női énekes, használható-e a female fronted metal címke a bandára?
Az alábbiakban három olyan zenekarról esik szó, akik hosszú évek után efféle változtatást vittek be a frontemberi posztra.
A szimfonikus metalt játszó, német Xandria 1994-ben kezdte meg pályafutását. Miután 1997-ben kiadták első, Xandria című demójukat, egy kétéves szünet következett. 1999-ben újult erővel folytatták, habár az eredeti felállásból csak a gitáros Marco Heubaum maradt. 2000-ben csatlakozott hozzájuk a húszéves Lisa Schaphaus a frontasszonyi posztra. Szigorú értelemben véve ő a második énekesnője volt a csapatnak, mivel 1997-ben egy Nicole Tobien nevű hölgyemény töltötte be ezt a posztot – igaz, a vele való közös munkáról nem maradt fenn hangfelvétel.
Lisával 2001-ben rögzítettek egy Kill the Sun című demót, majd 2003-ban ugyanezzel a címmel jelent meg debütáló nagylemezük. Ezt követte a 2004-es Ravenheart, amivel nagy áttörést értek el. A címadó dalhoz forgatták le első videoklipjüket is, és ez a szám a mai napig kötelező tétel a Xandria-koncerteken.
Még 2004-ben csatlakozott a Xandriához Nils Middelhauve basszusgitáros, aki hamarosan szerelembe esett Lisával. A két zenész 2005-ben összeházasodott, Lisa pedig felvette a Middelhauve vezetéknevet.
Úgy tűnt, egy kellőképpen szilárd felállás alakult ki a zenekarban, ám 2008-ban Lisa bejelentette távozását. Az énekesnő utóbb mesélt arról, mennyire nehezek voltak az utolsó évek a csapattal. Már a 2005-ös India című album felvételei is feszültséggel teltek voltak, mert sokszor veszett össze Marco Heubaummal. Elmondása szerint azóta ha nagy ritkán meghallgatja az albumot, rendszerint rosszul érzi magát. Az utolsó, Lisával rögzített lemez 2007-ben jelent meg Salomé – The 7th Veil címmel. Lisa utólag azt írta erről, hogy az album koncepciója magába foglalja az ő önveszteséggel kapcsolatos érzéseit. Az anyag kiadása után úgy érezte, mind szellemileg, mind fizikailag képtelen tovább együtt dolgozni a zenekarral. Egészsége is megszenvedte az ügyet, a bulímia egy fajtájával küzdött. Miután beszélt a tagokkal a döntéséről, abban maradtak, hogy a már beharangozott, leszervezett turnéjukat még megtartják együtt. Lisa szerint olyan mély volt addigra a szakadék közte és a Xandria között, hogy a turné összes napján vodkával tartotta magában a lelket.
Lisát Kerstin Bischof követte az énekesnői poszton, de mindössze egy évig volt tag, és nem készült vele közös lemez. Ezután Manuela Kraller vette át a mikrofont, akivel rögzítették a Neverworld’s End című albumot. 2012-ben Nils Middelhauve távozott a csapatból, és három év közös munka után 2013-ban Manuela is elbúcsúzott a Xandriától. Helyére Dianne van Giersbergen érkezett, akinek nevével az Ex Librisben találkozhattunk korábban. Vele két albumot adott ki a csapat, a 2014-es Sacrificium és a 2017-es Theater of Dimensions lemezeket, illetve 2015-ben a Fire & Ashes EP-t.
2017-ben Dianne is távozott a zenekarból, méghozzá viharos körülmények között: kilépését megelőzően több koncert elmaradt az énekesnő egészségügyi gondjaira hivatkozva. Mint később kiderült, Dianne pánikbetegséggel küzdött, aminek kialakulásáért a zenekart és annak feszültséggel járó üzleti ügyeit okolta. Manuela Kraller és Lisa Middelhauve is megszólalt az ügyben, előbbi Dianne-hez hasonló gondolatokat osztott meg, utóbbi viszont rámutatott, hogy mindennek két oldala van, és bár egykori zenésztársai „az ő álmait is összetörték”, szerinte nem rossz srácok, és a Xandriát továbbra is az ő felnőtt gyermekének tekinti.
A fent leírt történések a rajongókat is megosztották, de sokan kezdték el támadni a Xandria megmaradt zenészeit. A zenekar Aeva Maurelle-lel, az Aeverium egykori énekesnőjével folytatta a koncertezést, de arról máig nincs hír, teljeskörű tag lesz-e, vagy ha nem, ki lép majd a frontemberi pozícióra. 2017 óta ezzel kapcsolatban nagy a csend a csapat körül.
Ami Lisa és Nils Middelhauve kapcsolatát illeti, 2013-ban a páros elvált, de jó viszonyban maradtak. 2017-ben Lisa ismét férjhez ment, azóta Elisabeth Rodermund a neve, és egy közös gyermekük is született.
2019 júliusában jelent meg a belga Gallia zenekar debütáló EP-je, az Everflame – mindjárt két verzióban is, az alapváltozaton hat dal szerepel, az extra verzión pedig az összes szám kapott egy orchestral verziót, amelyek egyben instrumentális darabok.
A csapat 2015-ben jött létre Yannick Maris gitáros és és Laurens Vandebroek basszusgitáros által. A kezdetekben csak mint zenei projekt működött, ám hamar kinőtte magát, és kibővült egy ötfős formációvá. A Galliát képzett zenészek alkotják, Yannick, aki egyben a dalszerző, már fiatalon zeneelméletet tanult és klarinéton játszott. Continue reading → Post ID 4762
Sorozatunk mai részében egy magyar zenekart veszünk górcső alá. A makói Overdream 2002-ben alakult, és a kezdetekben nem kevesebb, mint kilenc tagot számlált, köztük három hegedűs és egy csellós hölgyet. Ígéretes kezdés volt a 2006-ban megjelent debütáló albumuk, a Navigator, amelynek címadó dalához videoklipet is forgattak. A szimfonikus power metalban és operás női énekben utazó csapat bemutatkozó anyaga nagyon pozitív visszajelzéseket kapott (egyesek a Nightwishhez hasonlították őket, ami ellen igencsak tiltakoztak).
A folytatás azonban falakba ütközött. Tagcserék követték egymást, a vonós hölgyek elmaradtak, énekesnői poszton is több váltás történt. A Navigator után a csapat nem jelentetett meg több új nagylemezt.
2013-ban úgy tűnt, az Overdream új löketet kap a folytatáshoz. Frontemberi posztra csatlakozott hozzájuk egy amerikai hölgyemény, Kylie Hardin, művésznevén Laneth. Közreműködésével elkészítettek egy új videoklipet a Black Water című dalhoz, és kiadtak egy digitális EP-t is, Back To The Dreams címmel. 2016-ban azonban Kylie is távozott a zenekarból, azóta pedig ismét nagy körülöttük a csend. Még 2016 szeptemberében azt írták, hogy egy Olivér nevű új énekessel dolgoznak együtt, de azóta semmi hír a formációról.
