• Category Archives Hírek
  • Aktuális hírek a Female Metal háza tájáról

  • Patty Gurdy is közreműködik Dianne készülő új dalában!

    Dianne van Giersbergen már dolgozik következő albumán, amihez jelenleg új dalt készít. Ezzel kapcsolatban folyamatosan megoszt velünk információkat. A legújabb hír, hogy csatlakozik a kislemezhez Patty Gurdy is! Patty jó ideje ismert tekerőlantos és énekes a female metal világában. Elsősorban szólóprojektjével, illetve rock/metal coverdalokkal foglalkozik, de 2022-ben a Scardust zenekar Concrete Cages című dalában is vendégeskedett, énekesnőként és tekerőlantosként egyaránt.

    Dianne készülő dalához egyébként illusztris társaság áll össze: a dobot a Blackbriar tagja, René Boxem biztosítja, a gitárt pedig Morten Veland, a Sirenia és a Mortemia gitárosa vállalta el. Részt vesz még a dalban Jeroen Goossens, aki a fúvós hangszerekért felel, a produceri teendőket pedig ismét Joost van den Broek látja el, aki az első album munkálatait is gondozta.

    Kíváncsian várjuk az eredményt!


  • Snow White Blood – Újratöltve!

    Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt jelentette be a Snow White Blood a feloszlását. A német zenekar ekkor egy tízéves múlttal, egy EP-vel és egy nagylemezzel a háta mögött búcsúzott, indokként többek között az eltérő egyéni célpontokat és elvárásokat, új szakmai és magáncélokat, valamint a covid miatt tartó hosszas bizonytalanság hatását nevezték meg. Még adtak egy búcsúkoncertet, és úgy tűnt, itt a vége a zenekarnak. 2023 végén azonban izgalmas híreket tettek közzé közösségi oldalaikon, és kiderült: úgy döntöttek, mégis folytatják. Igaz, nem ugyanazzal a felállással: a régi tagok közül ketten, Thomas Schmitt basszusgitáros és Max Rudolph dobos maradt (utóbbi az idei évvel kiszállt a bandából), így többek között Ulli Perhonen énekesnő sem tért vissza. Helyét Sarah Pfannenschwarz vette át.
    A megújult zenekar 2024-ben három új dalt adott ki (The Loss of Innocence, Nevermore, If Arthur Was a Jerk). Kíváncsian várjuk a folytatást!
    A Snow White Blood zenekarról ITT írtunk korábban.

    Jelenlegi felállás:
    Sarah Pfannenschwarz – ének
    Marvin Retter – gitár
    Till Winkler – gitár
    Thomas Schmitt – basszusgitár
    Andreas Eller – dob


  • Érkezik a Moonlight Haze negyedik albuma

    2025. május 23-án jelenik meg a Moonlight Haze negyedik nagylemeze Beyond címmel. Az album az elődjeihez hasonlóan a Scarlet Records kiadó gondozásában érkezik, amelyen a produceri teendőket Sascha Paeth látta el. A borítót Beatrice Demori készítette.
    A kiadó elmondása alapján a Beyond album egy tökéletes elegye a kemény, dallamos és fülbemászó daloknak, amelyeket ezúttal “régimódi” megoldással rögzítettek, azaz semennyi, vagy nagyon kevés szerkesztéssel rögzítették. Emellett a producer segítségével jobban kiemelték a zenekar klasszikus vonásait.
    Az olasz csapat az újítások és kísérletezések mellett ugyanúgy ígéri a rájuk jellemző sodró refréneket.

     

    Tracklista:

    1. Beyond
    2. Tame The Storm
    3. Crystallized
    4. Chase The Light
    5. Would You Dare?
    6. L’Eco Del Silenzio
    7. D.N.A. (Do Not Apologize)
    8. Untold
    9. Time To Go
    10. Awakening
    11. A Brand New Sky (⁠CD bonus-track)
    12. Alive Again (vinyl bonus-track)

     


  • Változás a Temperance turnéjában – az Ignea nem tud részt venni

    Változás állt be a Temperance közelgő, hazánkat is érintő turnéjában. Az egyik vendégzenekaruk, az ukrán Ignea arra kényszerült, hogy visszalépjen az eseménytől, mert nem léphetik át az ország határát a háborús helyzetek miatt. Ugyan az ukrán férfiak 2022 óta nem hagyhatják el a határt, ám az Ignea eddig turnézhatott a Kulturális Minisztérium külön engedélyével. Így sem volt könnyű dolguk, minden turné hosszas egyeztetést és összetett dokumentációs folyamatot igényelt, eddig azonban rendben ment az ügy. A tegnapi nappal azonban a kormány hirtelen leállította az engedélyek kiadását az ukrán művészek határátlépésére. Ezzel kapcsolatban egy új eljáráson dolgoznak, ami valószínűleg több hónapot vesz igénybe.
    Az Ignea közleményt adott ki a történtekről, és nagyon sajnálják, hogy így alakult a helyzet. A Temperance egyúttal azt is bejelentette, hogy helyükre a Secret Rule ugrik be, így az Induction mellett ők fogják elkísérni a csapatot a turnéjukra.

    A From Hermitage To Europe turné 2025.03.09-én ér el hazánkba, a Barba Negra klubban vehetünk részt a bulin.


  • October Changes – megújulva

    A Belgiumból származó October Changes zenekart még 2021-ben mutattuk be magazinunkban. Ekkortájt még egy másik énekesnővel, Wendy Van Craennel dolgoztak együtt, és még viszonylag az elején tartott a karrierjük, hangzásviláguk is alakulás alatt volt. Nemrégiben szembejöttek velem az interneten, így derült ki számomra, hogy azóta új énekesnőjük van. A dologban azonban az a különös, hogy a korábbi munkásságukat teljesen eltüntették, Wendyvel kapcsolatban is csupán egyetlen sorban közölték, hogy “szerencsétlen események sorozata miatt úgy döntöttek, megválnak előző énekesnőjüktől.” Ez nem sok jóra enged következtetni.
    Mindenesetre egyúttal (stílszerűen 2022. október elsején) bejelentették új frontasszonyukat, a magyar származású Lhanát, akivel új időszámítás kezdődött a csapat életében. 2023 decemberében megjelent debütáló EP-jük SYNTHETIC/Authentic címmel. Műfajuk is letisztult, electromelodic metalként hivatkoznak magukra. Lhana egy videoklipes dalban is bemutatkozott, ez a Sleeping Beauty.

    A jelenlegi felállás tehát:
    Lhana – ének
    Bert Lempens – gitár
    Luk Michels – gitár
    Wesley Marivoet – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/octoberchanges


  • Visszatér a színpadra az After Forever!

    Habár sokáig nem volt erre esély, ismét összeáll az After Forever, hogy különleges keretek között ünnepeljék meg debütáló albumuk 25. születésnapját. A holland zenekar 1997 és 2009 között működött, nagy hatást gyakorolva a female metal világára. Innen ismerhetjük Floor Jansen nevét, illetve Mark Jansen is itt zenélt a kezdetekben, mielőtt megalapította az Epicát.
    Most az alapítótagok (Mark Jansen, Sander Gommans, Luuk van Gerven, André Borgman) úgy döntöttek, ismét összeállnak, hogy egy nagyszabású koncert keretén belül előadják első két nagylemezük dalait. Floor Jansen azonban nem tér vissza a csapathoz, habár annak idején ő volt az egyetlen, aki a zenekar folytatása mellett állt ki. Hivatalos Facebook-közleményük szerint Floor számára az After Forever már egy lezárt fejezet. Helyét a görög származású Angel Wolf-Black tölti be, aki nem ismeretlen a magazin számára: 2008 és 2012 között a Bare Infinity énekesnője volt, megfordult a Broken Tempo és a Seduce the Heaven csapatokban, manapság pedig a She-Wolfból ismerhetjük.
    Angel mellett a billentyűs poszton is új tagot üdvözölhetünk Jeffrey Revet személyében, aki a Stream of Passion zenésze is.

    A különleges koncertet 2025. október 4-én tartják Hollandiában, a 013 Poppodiumban. Eredetileg erről az egy fellépésről volt szó, de a jegyek olyan gyorsan elkeltek, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel másnap, 2025. október 5-én is koncerteznek ugyanazon a helyszínen – sőt, ez utóbbit már a 013 fő termében tartják meg.

    Az még nem világos, lesz-e folytatása a koncerteknek – mindenesetre az érdeklődés nagyon is megvan, hiszen az After Forever 2009-es feloszlását rengeteg rajongó bánta, akik máig visszavárták a csapatot.


  • Sharon den Adel és Tarja Turunen egymástól adtak elő dalokat!

    Nem először kollaborált már Sharon den Adel és Tarja Turunen, utóbbi 2014-ben közreműködött a Within Temptation – Paradise című számában. Ezúttal egymástól rögzítettek egy-egy feldolgozást: először Sharon rukkolt elő Tarja Turunen – Until My Last Breath című dalával, majd Tarja énekelte el az Angels című Within Temptation-számot.
    Ez a projektjük egyfajta kedvcsináló a Within Temptation szeptember végén induló Bleed Out turnéjához, amelynek egyes állomásain Tarja Turunen is fellép. A turné hazánkat is érinti 2024. október 18-án, ám ide Tarja nem jön, előzenekarként az Annisokay, a Blind8 és Alex Yarmak játszik majd a Barba Negrában.

    Hallgassátok meg az egymástól előadott dalokat!


  • Közös dallal jelentkezik Dianne van Giersbergen és Marcela Bovio

    Október 17-én érkezik Dianne van Giersbergen új dala, a Flameborn, amelyben a Stream of Passion zenekarból ismert Marcela Bovio is közreműködik. Dianne elmondása szerint a dal egy szimfonikus metal duett lesz egy elveszett barátság helyreállításáról és a múlt elengedéséről. A Flameborn Dianna közelgő, Soulward Bound című új albumán kap majd helyet.


  • Énekesnővel tér vissza a Linkin Park

    Bátran mondhatjuk, hogy a Linkin Parkot senkinek sem kell bemutatni. Egykori frontemberük, Chester Bennington 2017-es halála után kérdéses volt a zenekar jövője. Hét év elteltével azonban új fejezet nyílt meg: szeptember 6-án, megtörve a csendet, vadonatúj dallal tértek vissza, a The Emptiness Machine című szerzeményben már az új énekesnő, Emily Armstrong is bemutatkozik. Emellett hamarosan friss albummal is jelentkeznek, A From Zero című anyag 2024. november 15-én jelenik meg.
    Az elmúlt időszakban sok találgatás és teória született azzal kapcsolatban, ki lesz az új frontember, néhány hónapja pedig az is kiszivárgott, hogy énekesnővel térnek vissza.
    A zenekari felállás majdnem teljesen az eredeti maradt, az ének mellett egyedül a dobos poszton történt változás, Rob Bourdon helyét Colin Brittain vette át.

    Emily Armstrong 1986-ban született, tizenegy éves korában elkezdett gitározni és saját dalokat írni. 2005 óta a Dead Sara nevű hard rock/alternatív rock zenekar tagja, akikkel három nagylemezt adott ki, a legutolsót 2021-ben.

    Íme, az új dal!

     


  • Bejelentette új albumát a Nightwish

    Tizedik nagylemezével jelentkezik a Nightwish 2024. szeptember 20-án. Az album a Yesterwynde címet kapta, és egy utazásra hívja a hallgatókat, időn, emlékezeten, emberi természet angyalain keresztül.
    Az anyag előfutáraként május 21-én érkezik Perfume Of The Timeless című új daluk.

    A Nightwish utoljára 2020-ban jelentkezett albummal (Human. :II: Nature.), amin még Marco Hietala játszotta a basszustémákat.

    Tracklista:
    1. Yesterwynde
    2. An Ocean Of Strange Islands
    3. The Antikythera Mechanism
    4. The Day Of…
    5. Perfume Of The Timeless
    6. Sway
    7. The Children Of ‘Ata
    8. Something Whispered Follow Me
    9. Spider Silk
    10. Hiraeth
    11. The Weave
    12. Lanternlight