• Tag Archives arcana elysium
  • Arcana Elysium

    A soron következő zenekar 2019-ben jött létre, Brazíliából, azon belül Petrópolisból származnak. Műfajuk szimfonikus metal. A tagok régi barátok, ugyanabba a zeneiskolába jártak. A nevüket nehezen választották ki, először az Elysium volt az ötlet, de mivel van ilyen című film, nem szerettek volna kavarodást. Ezért az Elyzion nevet választották, ami hasonló hangzású az első ötletükhöz, ám kiderült, van már ilyen nevű metal zenekar. Mivel az Elysium nevet nem szerették volna elengedni, kerestek egy hozzá passzoló szót, így született meg az Arcana Elysium név.
    Bár még fiatal csapatnak minősülnek, de már megalakulásuk évében kiadtak egy dalt Hunting in the Shadows címmel, 2021-ben pedig megjelent első nagylemezük is, amely a Corpus Callosum címet kapta.

    Tagok:
    Patricia Scagliusi – ének
    Bruno Riz – gitár
    Igor Valle – basszusgitár, vokál
    Claudio Justen – billentyű
    Alex Diniz – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/ArcanaElysium