• Tag Archives astrala
  • A Meden Agan és az Unshine is új albumot harangozott be

    A mai napon két zenekar is bejelentette közelgő új albumának információit. A finn Unshine negyedik nagylemeze Astrala címmel jelenik meg, 2018. január 19-én Európában, február 9-én pedig Észak-Amerikában. Az album borítóját cikkünkben láthatjátok, továbbá egy teasert is kaptunk a csapattól, amely ad némi ízelítőt a friss anyagból.

    Emellett a görög Meden Agan zenekar is bejelentette új albumának érkezését: ők is a negyedik lemezükkel jelentkeznek, amely 2018. január 5-én érkezik Catharsis címmel. Érdekesség, hogy ezen az albumon mutatkozik be Dimitra Panariti, aki 2015 óta énekesnője a zenekarnak. A Meden Agan első frontasszonya Iliana Tsakiraki volt, aki azóta az Enemy of Reality vezetője. Ő 2013-ban távozott, helyére Maya Kampaki került, vele rögzítették harmadik, Lacrima Dei című albumukat. Maya azonban csak egy évet töltött a csapat énekesnőjeként.
    Kíváncsian várjuk az új albumokat!