• Tag Archives blokk
  • Retro-blokk: Silentium – Painless

    trees-19013_960_720Van valami különleges hangulata annak, amikor az interneten barangolva régi videoklipekbe futunk bele, azokból az időkből, amikor a female rock/metal világ jelenlegi formája még csak bontogatta a szárnyait. Ebben a cikksorozatban a nosztalgiáé a főszerep, kicsit visszautazunk az időben.
    Az első részben a Silentium zenekar Painless című dalának klipjét tekinthetitek meg. Az együttes Finnországban alakult 1995-ben, kezdetben szimfonikus/doom/gothic metalt játszottak, később gothic metalt. Az első demo és EP felvételeik még csak kazettán jelentek meg annak idején. Első nagylemezük Infinita Plango Vulnera címmel 1999-ben debütált a Spikefarm kiadónál – érdekesség, hogy a Spikefarmot éppen abban az évben hozták létre, és ez a Silentium-album volt az első lemez, amit kiadtak. Ugyanitt jelent meg a csapat második albuma, a 2001-es Altum – ezen szerepel a Painless című dal, amihez a szóban forgó videó készült.
    Ebben az időszakban Tiina Lehvonen énekelt a csapatban, kiegészítve az alapító férfiénekest és basszusgitárost, Matti Aikiót. A Painless videoklipjében szereplő hölgy megosztja a nézőket, sokan tesznek megjegyzést testalkatára, mások azonban kifejezetten örülnek, hogy végre nem csak szupervékony modellalkatokat lehet látni klipekben. Egy külföldi fórumbejegyzés szerint a főszereplő nő maga Tiina Lehvonen, aki egyébként 2003-ig erősítette a zenekart. Ekkor kilépett, arra hivatkozva, hogy nem tud száz százalékos időt fordítani a Silentiumra. Így a Sufferion – Hamartia of Prudence című album jó részét a Lullacry régi énekesnője, Tanya énekelte fel, egy Maija Turunen nevű hölgyeménnyel karöltve. Ezen a lemezen egyébként a Nightwish vezetője, Tuomas Holopainen végezte a produceri munkákat.
    2004 óta Riina Rinkinen az énekesnőjük. Utoljára 2008-ban jelentkeztek albummal (Amortean), ezután néhány évig nem hallattak magukról. 2014-ben megújult erővel tértek vissza, új albumon kezdtek el dolgozni, jelenleg pedig a kész anyaggal kiadót keresnek.