• Tag Archives darkness of eternity
  • Amberian Dawn – Bejelentették az új album részleteit

    ab2017. november 10-én jelenik meg a Napalm Recordsnál az Amberian Dawn új albuma Darkness of Eternity címmel. A billentyűs-dalszerző Tuomas Seppälä szerint ez lesz az eddigi legjobb és legérzelmesebb lemezük, amely a sötét hangulatú szimfonikus-melodic metal mellett néhány populáris dalt is tartalmaz.
    – Számomra nagyon nehéz egyetlen műfajon belül megragadni, és folyamatosan különböző stílusú dalokat szeretnék írni – mondta Tuomas.
    A Magic Forest története is folytatódik az albumon. A előző, Innuendo című lemez “Symphony Nr 1, Part 1 – The Witchcraft” dalában a kislány gyógyítóvá válik, és a falusi vének egy koporsóba zárva eltemetik. Az új album Symphony Nr. 1, part 2 – Darkness Of Eternity című dala elmeséli majd, hogyan próbál kijutni a lány a koporsóból, és miképp válik a varázslatos erdő gonosz boszorkányává.
    A zenekar nagyon sok munkát fektetett az albumba, amelynek felvételei a Helsinkiben lévő Finnvox stúdióban zajlottak. Emellett 2016 őszén és 2017 tavaszán nagy megtiszteltetés érte Tuomast, hiszen az ABBA együttesből ismert Benny Andersson stúdiójában járt Stockholmban, és engedélyt kapott, hogy az ismert zenész saját zongorájával és szintetizátorával játszhassa fel az új lemez néhány pop-metal dalát, elkapva az egykori tipikus ABBA-hangzást.
    – Tudom, hogy nagy a kontraszt ezekkel a szimfonikus dalokkal, de szükségem volt arra, hogy továbbvigyem a stílust, amit az előző albumon a  ”Court of Mirror Hall” és a ”Knock Knock Who’s There” dalokkal megkezdtem. Szóval, ha azok tetszettek nektek, minden bizonnyal szeretni fogjátok a “Maybe” számot, a “Sky is Falling” című dalt pedig különösen! – írja Tuomas a zenekar Facebook oldalán.
    Kíváncsian várjuk az albumot!

    Tracklista:
    1 I’m The One
    2 Sky Is Falling
    3 Dragonflies
    4 Maybe
    5 Golden Coins
    6 Luna My Darling
    7 Abyss
    8 Ghostwoman
    9 Breathe Again
    10 Symphony Nr. 1, part 2 – Darkness Of Eternity
    11 Anyone (Bonus Track)