• Tag Archives dianne van giersbergen
  • Saját projekttel tér vissza Dianne van Giersbergen

    Öt évvel ezelőtt jelentette be Dianne van Giersbergen, hogy kilép akkori zenekarából, a Xandriából. Azóta főként az Ex Libris révén lehetett hallani róla, ám ma nagy bejelentést tett: saját, Dianne névű projektet alkotott, amely keretén belül egy új szimfonikus metal albummal fog jelentkezni. Elmondása szerint míg az elmúlt öt év sok magassággal és mélységgel, érzelmi hullámvasúttal telt, a következő öt évben különféle kislemezeket fog bemutatni, amelyek leírják ennek az időszaknak az érzéseit.

    Ízelítőként már meg is osztott rajongóival egy borítót és az új logóját.

    Kíváncsian várjuk a folytatást!


  • Retro-blokk: Xandria – Ravenheart


    A szimfonikus metalt játszó, német Xandria 1994-ben kezdte meg pályafutását. Miután 1997-ben kiadták első, Xandria című demójukat, egy kétéves szünet következett. 1999-ben újult erővel folytatták, habár az eredeti felállásból csak a gitáros Marco Heubaum maradt. 2000-ben csatlakozott hozzájuk a húszéves Lisa Schaphaus a frontasszonyi posztra. Szigorú értelemben véve ő a második énekesnője volt a csapatnak, mivel 1997-ben egy Nicole Tobien nevű hölgyemény töltötte be ezt a posztot – igaz, a vele való közös munkáról nem maradt fenn hangfelvétel.
    Lisával 2001-ben rögzítettek egy Kill the Sun című demót, majd 2003-ban ugyanezzel a címmel jelent meg debütáló nagylemezük. Ezt követte a 2004-es Ravenheart, amivel nagy áttörést értek el. A címadó dalhoz forgatták le első videoklipjüket is, és ez a szám a mai napig kötelező tétel a Xandria-koncerteken.
    Még 2004-ben csatlakozott a Xandriához Nils Middelhauve basszusgitáros, aki hamarosan szerelembe esett Lisával. A két zenész 2005-ben összeházasodott, Lisa pedig felvette a Middelhauve vezetéknevet.

    Úgy tűnt, egy kellőképpen szilárd felállás alakult ki a zenekarban, ám 2008-ban Lisa bejelentette távozását. Az énekesnő utóbb mesélt arról, mennyire nehezek voltak az utolsó évek a csapattal. Már a 2005-ös India című album felvételei is feszültséggel teltek voltak, mert sokszor veszett össze Marco Heubaummal. Elmondása szerint azóta ha nagy ritkán meghallgatja az albumot, rendszerint rosszul érzi magát. Az utolsó, Lisával rögzített lemez 2007-ben jelent meg Salomé – The 7th Veil címmel. Lisa utólag azt írta erről, hogy az album koncepciója magába foglalja az ő önveszteséggel kapcsolatos érzéseit. Az anyag kiadása után úgy érezte, mind szellemileg, mind fizikailag képtelen tovább együtt dolgozni a zenekarral. Egészsége is megszenvedte az ügyet, a bulímia egy fajtájával küzdött. Miután beszélt a tagokkal a döntéséről, abban maradtak, hogy a már beharangozott, leszervezett turnéjukat még megtartják együtt. Lisa szerint olyan mély volt addigra a szakadék közte és a Xandria között, hogy a turné összes napján vodkával tartotta magában a lelket.

    Lisát Kerstin Bischof követte az énekesnői poszton, de mindössze egy évig volt tag, és nem készült vele közös lemez. Ezután Manuela Kraller vette át a mikrofont, akivel rögzítették a Neverworld’s End című albumot. 2012-ben Nils Middelhauve távozott a csapatból, és három év közös munka után 2013-ban Manuela is elbúcsúzott a Xandriától. Helyére Dianne van Giersbergen érkezett, akinek nevével az Ex Librisben találkozhattunk korábban. Vele két albumot adott ki a csapat, a 2014-es Sacrificium és a 2017-es Theater of Dimensions lemezeket, illetve 2015-ben a Fire & Ashes EP-t.
    2017-ben Dianne is távozott a zenekarból, méghozzá viharos körülmények között: kilépését megelőzően több koncert elmaradt az énekesnő egészségügyi gondjaira hivatkozva. Mint később kiderült, Dianne pánikbetegséggel küzdött, aminek kialakulásáért a zenekart és annak feszültséggel járó üzleti ügyeit okolta. Manuela Kraller és Lisa Middelhauve is megszólalt az ügyben, előbbi Dianne-hez hasonló gondolatokat osztott meg, utóbbi viszont rámutatott, hogy mindennek két oldala van, és bár egykori zenésztársai „az ő álmait is összetörték”, szerinte nem rossz srácok, és a Xandriát továbbra is az ő felnőtt gyermekének tekinti.
    A fent leírt történések a rajongókat is megosztották, de sokan kezdték el támadni a Xandria megmaradt zenészeit. A zenekar Aeva Maurelle-lel, az Aeverium egykori énekesnőjével folytatta a koncertezést, de arról máig nincs hír, teljeskörű tag lesz-e, vagy ha nem, ki lép majd a frontemberi pozícióra. 2017 óta ezzel kapcsolatban nagy a csend a csapat körül.

    Ami Lisa és Nils Middelhauve kapcsolatát illeti, 2013-ban a páros elvált, de jó viszonyban maradtak. 2017-ben Lisa ismét férjhez ment, azóta Elisabeth Rodermund a neve, és egy közös gyermekük is született.


  • Reagált a Xandria a történtekre

    xandriaMegszólalt a zenekar Dianne közleményével és az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban.
    – Kedves mindenki,

    Nagyon elszomorít minket az a helyzet, amivel nekünk, nektek, a Xandria követőinek szembesülnünk kell most.
    Miután korábban annyi koncertet lemondtunk, mert Dianne július óta nem tudott velünk fellépni, most arról tájékoztatott minket, hogy azonnali hatállyal elhagyja a zenekart.
    Ez azután történt, miután közzétettük, hogy a közelgő koncerteket egy ideiglenes énekesnővel nyomjuk le. Mindenki számára nyilvánvaló volt, beleértve Dianne-t is, hogy ez csak egy átmeneti megoldás lett volna. A távozását meglepő módon kellett megtudnunk, egy olyan közleményben, amiben nem ismertünk magunkra.
    Szomorúak voltunk, amiért annyi koncertet le kellett mondanunk, és amiatt  is, hogy valószínűleg még határozatlan ideig nem tudnánk fellépni a jövőben. Emiatt szerettük volna legalább a novemberi és decemberi koncerteket egy ideiglenes énekesnővel megtartani, és ünnepelni a zenét, amit annyira szeretünk, veletek, nem pedig újabb koncerteket lemondani.
    Mindig mindent megtettünk, hogy a legjobbat nyújtsuk a rajongóinknak, ezért ebben a bonyolult helyzetben is erre törekedtünk.
    Ugyancsak igyekeztünk megtalálni a módját, hogy minden zenészünkkel törődjünk, és élvezhessük a zenét, ami néha nehéz volt mindenkinek. Sajnos úgy tűnik, Dianne igényei és céljai eltérnek a zenekarétól.
    Azonban büszkén tekintünk vissza arra, amit együtt elértünk, és köszönjük Dianne-nak azt a nagyszerű időszakot, amit megosztott velünk, és mindent, amit a csapatért tett. A legjobbakat kívánjuk neki a jövőben!
    Mi továbbra is élvezni fogjuk a zene iránti szenvedélyt veletek, novemberben, decemberben és azután is. Nehéz szívvel, ugyanakkor várakozással tekintünk a jövőre, és találkozunk majd, megosztva veletek a zenéinket.


  • Dianne kilép a Xandriából

    dianneSajnos bekövetkezett, amitől talán mindannyian rettegtünk valahol mélyen: Dianne van Giersbergen a mai napon saját oldalán jelentette be, hogy elhagyja a zenekart. Egyúttal hosszas várakozás után végre választ kapunk a kérdéseinkre, mi is a pontos baj.
    – Ha a zenekarban maradnék, az még több kárt okozna az egészségügyi problémáimban, amiket a csapat okozott nekem – írja Dianne. Beszámolt továbbá arról, hogy az elmúlt majd’ két évben próbálta egyben tartani a csapatot, de kísérletei kudarcot vallottak és figyelmen kívül lettek hagyva. Dianne segélykérésről, pénzügyi problémákról és érzelmi zsarolásokról ír a közleményében.
    – Kitartóan folytattam, de így szemet hunytunk a figyelmeztető jelek fölött, mígnem végül kontrollálhatatlan stressz okozta tünetek kaptak el (ezt orvosok is igazolták). Harcos vagyok, de szembesülnöm kellett azzal, hogy itt nem nyerhetek – folytatja Dianne. – Nem akarok elmenni, szeretem azt a zenét, amit írok nektek – és ami 100 százalékosan én vagyok -, de nem tudok élni, előadni, egyáltalán létezni egy ilyen káros közegben. Ez a környezet nem törődik sem velem, sem a rajongókkal (még azt is javasolták, hogy playbackeljek több koncerten), valamilyen csoda folytán sosem keletkezett pénzügyi eredmény, és e téren egyik csapattag sem volt stabil.
    Az utolsó reményem, hogy kibékülhetek a fiúkkal, összetört, amikor közölték, hogy nem tudok fellépni velük, és azt elfelejtették hozzátenni, hogy a Xandria és a menedzsment miatt vagyok beteg. Nem meglepő módon már van is csere a helyemre, és kitettek a zenekar összes közösségi média oldaláról. Ezzel küldtek nekem egy utolsó tiszta üzenetet: nem akarnak megoldást találni erre a szituációra, nem is akarnak engem támogatni, ha ez már elmozdul az üzleti perspektívától (idézet: “nem vagyunk barátok”), így csak egy következtetést tudok levonni: ideje, hogy lezárjam ezt a fejezetet, és sok szerencsét kívánjak, hogy folytassák a zenekart, amit annyira szerettem.

    Dianne ezzel fejezi be a közleményt: “Nem tudom, hol találkozunk újra, de nem azért követtem a szenvedélyemet, tanultam órákon át és utaztam egy csomót, hogy egyszerűen feladjam. Sajnálom, hogy le kell most zárnom ezt a fejezetet, de biztos vagyok benne, hogy lesz majd egy új, amit írhatok. Most arra fogok koncentrálni, ami boldoggá tesz engem, folytatom az ékszerkészítést (Precious Metal Jewelry) és az Ex Libris projektet. Nagyon remélem, hogy tartjuk a kapcsolatot online, és egyszer újra a közönség elé léphetek.”


  • Xandria – Aeva Maurelle ugrik be Dianne helyére

    aevaSajnos a Xandria rossz hírt közölt a Facebook-oldalán: énekesnőjük, Dianne egyelőre nem tud velük koncertezni, és nem tudni, ez mikorra változik. A közleményben a srácok azt írják, vannak dolgok, amik túlmutatnak az erejükön, és van egy élet a színpadon kívül, amely komoly figyelmet igényel. Emiatt le kellett mondaniuk a szeptemberi és októberi fellépéseiket, amely magában foglalt volna két oroszországi koncertet és egy turnét az Egyesült Királyságban.
    Ugyanakkor a zenekar bejelentette, hogy novemberre és decemberre leszervezett koncertjeikre Aeva Maurelle, az Aeverium zenekar énekesnője elvállalta a frontemberi poszt betöltését.
    Dianne egészségügyi problémái július óta tartanak, és egyelőre semmilyen konkrétumot nem tudni a betegségéről. Mindenesetre mi továbbra is drukkolunk, hogy meggyógyuljon, és reméljük, minden rendben lesz vele!


  • Sorra mondja le koncertjeit a Xandria

    20799325_10155400593876675_6447372909215268301_nSajnos nem érkeznek jó hírek a zenekar háza tájáról. Az elmúlt hetekben több nyári fesztiválon való részvételüket kellett lemondaniuk. A Xandria szűkszavúan nyilatkozik, az első esetnél hivatkoztak arra, hogy énekesnőjük, Dianne beteg, és ágynak esett – ez a hír még július 24-én érkezett. Aggodalomra adhat okot, hogy augusztus harmadikán, amikor az Umsonst & Draussen fesztiválon való részvételüket törölték el, az indoklás “privát ok (ami túlmutat a hivatalos közleményen)” volt. Augusztus 10-én a Rock On fesztivált mondták le, ekkor azt írták, “az egészség a legfontosabb”. A mai napon a Summer Breeze 2017 fesztivál is közzétette a rossz hírt, miszerint náluk sem tud a Xandria fellépni betegség miatt.
    Nagyon reméljük, hogy nem komoly a baj, és hamarosan gond nélkül folytathatják a koncertezést. Mielőbbi jobbulást kívánunk Dianne-nek!