• Tag Archives doom
  • Fenrir’s Scar

    A brazil zenekar még nagyon az elején jár a karrierjének, de azért ők is bemutatkoznak nálunk. A projektet két énekes, André Baida és Desireé Rezende álmodta meg. Műfajuk alternatív gothic metal, de hatással van rájuk a szimfonikus, doom és melodic metal is. Ezidáig gőzerővel folyt a dalszerzés, amelynek eredményeképp október 7-én érkezik nevüket viselő debütáló albumuk.

    Tagok:
    Desireé Rezende – ének
    André Baida – ének
    Gabriel Rezende – basszusgitár
    Vinicius Prado – gitár
    Khronny – gitár
    Ildécio Santos – dob
    Graziely Maria – billentyű

    Facebook: https://www.facebook.com/fenriscar


  • Retro-blokk: Theatre of Tragedy – Machine

    A norvég Theatre of Tragedy zenekar 1993-ban alakult Suffering Grief néven, aztán egy rövid ideig La Reine Noirként zenéltek, míg végül kitalálták a végleges nevet. Frontemberként először a magyar származású Raymond István Rohonyi csatlakozott hozzájuk, majd az eredetileg csak egy szám erejéig közreműködő Liv Kristine is állandó taggá vált. Vele 1996-tól kezdve távmunkában dolgoztak együtt, mivel Liv Németországba költözött.
    Korai munkásságuk jelentős hatással volt a gothic metal műfajra. Úttörőnek számítottak a férfi basszus/hörgés és a női szoprán párosításával, egyfajta „Szépség és a Szörnyeteg” stílust alkotva, ez később számos zenekarra hatással volt. Első három albumuk (Theatre of Tragedy, Velvet Darkness They Fear, Aégis) a gothic/doom/death metal jegyében íródtak, főként 17. századi angol nyelven, helyenként németül.
    2000-ben megjelenő, Musique című új lemezükkel azonban éles váltást vett a zenei műfajuk, elhagyták a korábbi jellemzőket, helyette industrial rock és electropop elemekkel tértek vissza. Bár sok korábbi rajongót sokkolt a hirtelen váltás, és elpártoltak mellőlük, a lemez új hallgatókat is hozott magával. Erről az albumról való a Machine című dal, amihez a lent található videoklipet is forgatták.

    2002-ben megjelent ötödik lemezük, Assembly címmel.
    2003-ban Liv Kristine-t „megkerülhetetlen zenei ellentétekre” hivatkozva kirúgták a zenekarból, amiről az énekesnő a csapat honlapján értesült. Helyére Nell Sigland érkezett, vele adták ki a 2006-os Storm című albumot, amin tartották még ugyan az előző két album elektronikus és industrial jegyeit, ám emellett kezdtek visszaköszönni a korai műfajuk elemei is. Hetedik és egyben utolsó lemezük, a Forever is the World leginkább az Aégis album hangzásvilágát hozta vissza.
    A Theatre of Tragedy 2010-ben jelentette be feloszlását, rajongóiktól egy utolsó európai turnéval és egy „Last Curtain Call” című DVD-vel búcsúztak.

    Mindeközben Liv Kristine 2003-ban megalapította a német Atrocity tagjainak közreműködésével a Leaves’ Eyes zenekart. De ez már egy másik történet.


  • Aleah Stanbridge hagyatékai

    Aleah Stanbridge énekesnőnél 2013-ban diagnosztizáltak rákot, 2016. április 18-án pedig szervezete feladta a küzdelmet a gyilkos kórral szemben. Mindössze harminckilenc éves volt. Angyali, éteri hangja és gyönyörű, mélyre hatoló szövegei megmaradtak nekünk, éltetve ezzel őt szívünkben. Ebben a cikkben két olyan projektet mutatunk be, amelyek az ő munkásságának állítanak emléket.   Continue reading  Post ID 2765


  • Retro-blokk: Tristania – Evenfall/Equilibrium

    Sorozatunk mai részében a Tristania korai munkásságaival nosztalgiázunk – rögtön két dallal is, két érából.
    A csapat 1996-ban alakult a norvég Stavanger városban. Alapítótagjai voltak Einar Moen (billentyű), Kenneth Olsson (dob), valamint Morten Veland, aki azonban 2000-ben kilépett, és létrehozta a Sirenia zenekart. 1997-ben stúdióba vonultak, hogy rögzítsék első demóikat. Vibeke Stene, a zenekar későbbi frontasszonya alig tizenkilenc évesen itt csatlakozott a munkálatokhoz, ám eredetileg csak erre az alkalomra mint vendégénekes. A közös munka azonban olyan jól sikerült, hogy a Widow’s Weeds című 1998-as debütáló albumon is énekelt. Vibeke elmondása szerint akkor szembesült azzal, hogy ő is a zenekar tagja, amikor olvasott egy ajánló cikket a lemezről. Ezen az anyagon tűnt fel vendégénekesként Østen Bergøy, aki aztán 2010-ig szintén állandó tag volt.
    A Widow’s Weeds albumon kapott helyet az Evenfall című dal is, amelyhez az első videoklipjüket készítették. A videó leginkább egy koncertfelvételből áll, amit kiegészítettek egy szépiaeffektes történetszállal. Érdemes figyelni Vibeke átszellemült mozdulatsorait a koncert alatt!

    Most kicsit ugrunk az időben, és áttérünk egy 2005-ös dalra, az Equilibriumra. Miután a debütáló album után még két lemezt kiadtak, a zenekar egy kisebb pihenőt tartott, hogy nyugodtan koncentrálhassanak a dalírásra. 2005-ben aztán visszatértek az Ashes című albummal, amellyel új irányt vett a zenéjük, hátrahagyták a klasszikus és operás elemeket, és a korai albumokra jellemző doom/death metal elemek is háttérbe szorultak. Az Equilibrium videoklipje már egy jóval profibb munka, mint az első videójuk, látni, hogy komoly rendezés áll mögötte.

    A Tristania méltán írta be magát a female metal történelmébe, és nagy nevet szereztek az iparban, ám pályájuk nem volt zökkenőmentes. Számos tagcsere történt a különféle posztokon, köztük a zenekar „arcai” is távoztak, akikkel a nagyközönség megismerte őket. Vibeke Stene 2007-ben, tíz év közös munka után búcsúzott el a Tristaniától, hogy énektanári karrierjére fókuszálhasson. A másik énekes, Østen Bergøy 2010-ben lépett ki a zenekarból, hogy több időt szentelhessen a családjának, mivel időközben édesapa lett.
    Vibeke utódját még távozásának évében megtalálták az olasz Mariangela Demurtas személyében, Østen helyét pedig Kjetil Nordhus vette át, aki egyben akusztikus gitáros is. A basszusgitár, gitár és dob posztján is 2009-2010 között történtek változások, a ’96-os legénységből már csak az alapító Einar Moen és a gitáros/hörgős Anders Høyvik maradt. A megújult felállás azóta két albumot adott ki, a 2010-es Rubicont, valamint a 2013-as Darkest White-ot.


  • Retro-blokk: Mantus – Wir warten auf den Tod

    trees-19013_960_720Van valami különleges hangulata annak, amikor az interneten barangolva régi videoklipekbe futunk bele, azokból az időkből, amikor a female rock/metal világ jelenlegi formája még csak bontogatta a szárnyait. Ebben a cikksorozatban a nosztalgiáé a főszerep, kicsit visszautazunk az időben.
    A mai részben egy kevésbé ismert német zenekarral nosztalgiázunk. A Mantust egy Martin Schindler nevű mindenes zenész hozta létre 1997-ben. Elképzelése egy gothic/doom metal projekt volt, ám ahhoz, hogy a sötét romantikáról való elképzelései megvalósulhassanak, szükség volt egy női hangra is, amely a férfivokállal váltakozva adja meg a hangulatot. Így jött a képbe testvére, Tina. Bevetették magukat a közös munkába, és bár sosem értek el igazi áttörést a zeneiparban, meglehetősen termékenynek bizonyultak, hiszen a kettős 2000-től 2006-ig minden évben adott ki albumot.
    A 2000-ben megjelent debütáló albumukról (Liebe und Tod) származik a Wir warten auf den Tod című dal, amihez első videoklipjüket forgatták.
    2005-ben a Mantus egy időre visszavonult (bár 2006-ban még kiadtak egy válogatáslemezt az eddigi munkáikból), és csak 2009-ben tértek vissza. Ebben a négyéves szünetben a testvérpár belekezdett egy Sepia nevű gothic metal projektbe, amelyet rendes négytagú zenekarrá bővítettek ki, és 2007-ben megjelentettek egy albumot Goodbye Tristesse címmel. A Sepia pályafutása azonban itt ki is fújt, 2009-ben pedig a Mantus új lemezzel tért vissza. Folytatták a régi hagyományt, és továbbra is évente jelentettek meg albumokat.
    2012-ben Tina Schindler elbúcsúzott a projekttől, helyére Chiara Amberia érkezett. 2013-ban újabb válogatásalbumot adtak ki az előző tizenkét év munkásságából. Legutóbbi lemezük 2016-ban jelent meg Refugium címmel.
    Az idén húszéves projekt 2009-ig nem lépett színpadra, mivel csak ketten voltak a Mantusban, és túl körülményesnek tartották, hogy vendégzenészeket keressenek. Azóta – bár még mindig csak kéttagú a felállás – már gyűjtöttek koncertélményeket.
    Szövegeik legtöbbje a szeretetről, halálról, örökkévalóságról és halhatatlanságról szól, ám vannak olyan darabok, amelyek nehezebb, társadalmi-kritikus problémákat érintő témákról szólnak, mint például a rasszizmus, a idegengyűlölet és a nemi erőszak.
    Most tehát repüljünk vissza az időben 2000-ig, és nosztalgiázzunk a Mantus legelső videoklipjével!


  • Retro-blokk: Silentium – Painless

    trees-19013_960_720Van valami különleges hangulata annak, amikor az interneten barangolva régi videoklipekbe futunk bele, azokból az időkből, amikor a female rock/metal világ jelenlegi formája még csak bontogatta a szárnyait. Ebben a cikksorozatban a nosztalgiáé a főszerep, kicsit visszautazunk az időben.
    Az első részben a Silentium zenekar Painless című dalának klipjét tekinthetitek meg. Az együttes Finnországban alakult 1995-ben, kezdetben szimfonikus/doom/gothic metalt játszottak, később gothic metalt. Az első demo és EP felvételeik még csak kazettán jelentek meg annak idején. Első nagylemezük Infinita Plango Vulnera címmel 1999-ben debütált a Spikefarm kiadónál – érdekesség, hogy a Spikefarmot éppen abban az évben hozták létre, és ez a Silentium-album volt az első lemez, amit kiadtak. Ugyanitt jelent meg a csapat második albuma, a 2001-es Altum – ezen szerepel a Painless című dal, amihez a szóban forgó videó készült.
    Ebben az időszakban Tiina Lehvonen énekelt a csapatban, kiegészítve az alapító férfiénekest és basszusgitárost, Matti Aikiót. A Painless videoklipjében szereplő hölgy megosztja a nézőket, sokan tesznek megjegyzést testalkatára, mások azonban kifejezetten örülnek, hogy végre nem csak szupervékony modellalkatokat lehet látni klipekben. Egy külföldi fórumbejegyzés szerint a főszereplő nő maga Tiina Lehvonen, aki egyébként 2003-ig erősítette a zenekart. Ekkor kilépett, arra hivatkozva, hogy nem tud száz százalékos időt fordítani a Silentiumra. Így a Sufferion – Hamartia of Prudence című album jó részét a Lullacry régi énekesnője, Tanya énekelte fel, egy Maija Turunen nevű hölgyeménnyel karöltve. Ezen a lemezen egyébként a Nightwish vezetője, Tuomas Holopainen végezte a produceri munkákat.
    2004 óta Riina Rinkinen az énekesnőjük. Utoljára 2008-ban jelentkeztek albummal (Amortean), ezután néhány évig nem hallattak magukról. 2014-ben megújult erővel tértek vissza, új albumon kezdtek el dolgozni, jelenleg pedig a kész anyaggal kiadót keresnek.