• Tag Archives francia
  • Ashed Winter

    Az Ashed Winter 2018-ban alakult Franciaországban. Műfajukat alapvetően a death/thrash metalba sorolják, de elmondásuk szerint ők egy „tribal death groove” banda, akik agresszív, egyben dallamos univerzumukkal több területet is felfedeznek, a törzsi voodoo-tól egészen a nukleáris apokalipszisig. Intenzíven brutális zenéjüket pörgős ritmusok és torokhangú vokálik jellemzik, amelyeket különféle hatások és dallamok inspirálnak.
    2020-ban kiadtak egy ötszámos EP-t The Prophecy címmel.
    A zenekar egyébként csak 2023-ban lépett át a „female metal” világba, addig férfiénekessel dolgoztak. Tavaly aztán Kévin Grare frontembert Marie Testi váltotta. Idén új dallal jelentkeztek, amelyben már a friss felállás játszik.

    Tagok:
    Marie Testi – ének
    Nicolas Jullien – gitár
    Lana Perrard – gitár
    Grégory Barbéro – basszusgitár

    Facebook: https://www.facebook.com/ashedwinter/


  • Oïkoumen

    Az Oïkoumen egy progresszív/szimfonikus metal zenekar Franciaországból. A csapatot 2017-ben alapította meg Elie Veux dalrszerző és Laura Mazard szövegíró. Míg ők ketten dolgoztak a projekt dalain, folyamatosan csatlakoztak hozzájuk az egyéb posztokra tagok, jelenlegi felállásuk 2023-ban szilárdult meg.
    Debütáló EP-jüket 2020-ban adták ki Oïkoumen címmel, és három dalt tartalmazott. 2022-ben megjelent első nagylemezük, a Dystopia.
    Nevük egy görög szóból ered, amely a lakható és ismert világra utal. A zenekar szerint ez jelentheti azt, aminek mindannyian részei vagyunk, ugyanakkor rámutat arra, amit még fel kell fedeznünk. Dalaik leginkább a történelem témáiról és a fantasy világáról szólnak.

    Tagok:
    Laura Mazard – ének
    Elie Veux – gitár
    Yael Febyray – basszusgitár, billentyű
    Armory – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/Oikoumen


  • Cybirth

    A Cybirth (másik névváltozata: CYB1RTH) 2022-ben alakult Franciaországban, két zenész (Steph és Ju) egy korábbi közös projektjének hamvaiból. Műfajukat post/cyber metalként jellemzik, de elmondásuk szerint a tagok a metal minden ágának elemeit magukban foglalják, ami hangzásvilágukra is kiterjed. Légies post rock dallamokat és súlyos riffeket elegyítenek, kristálytiszta énekkel és erőteljes groove-val. Fontosnak tartják a mondanivalót mind szövegben, mind zenéjükben és tetteikben – a remény és az emberiség keresése egy, a technológia korrupciója által felemésztett világban.
    A csapat első albuma 2024 áprilisában jelent meg Høpe címmel.

    Tagok:
    Amanda – ének
    Ju – ének
    Steph – gitár
    Guillaume – gitár
    Julian – basszusgitár
    Flo – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/cyb1rth/


  • Attractive Chaos

    Az Attractive Chaos egy francia/olasz melodic heavy metal projekt, ami 2022-ben lépett működésbe. Tagjai nem ismeretlenek a magazin számára: Emma Elvaston énekesnő és Clément Botz gitáros 2004 és 2015 között az Evolvent, 2015-től 2024-ig pedig a Beneath my Sins zenekarban játszottak együtt. Utóbbinak Clément továbbra is a tagja, Emma azonban, bár egy ideig egyszerre vitte a két projektet, úgy döntött, inkább csak az egyikre szánja az energiáját, így ő elbúcsúzott a Beneath my Sins formációtól.
    Az Attractive Chaos még 2022-ben ki is adta első dalát Come to Me címmel, 2023-ban pedig megjelent debütáló EP-jük, a hat számot tartalmazó The Fire Between Us. Ebben az évben már részt vettek első európai turnéjukon, ahol a Temperance és a Phantom Elite csapatokhoz csatlakoztak.
    2024. augusztus 14-én érkezik második EP-jük, a Tame & Conquer. Emellett az idei évben számos fesztiválon részt vesznek, októberben pedig a Victory zenekarral lépnek fel Németországban és Svájcban.

    Tagok:
    Emma Elvaston – ének
    Clément Botz – gitár, vokál
    Pier Paolo Lunesu – basszusgitár, vokál
    Thomas Calegari – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/attractivechaosband


  • Spell of Enchantress

    Friss projekt még a Spell of Enchantress, ugyanis 2021-ben jött létre, és egy duót takar a név. Egy ír zenész és egy francia énekesnő alkotja a zenekart, Sermilion felel az összes hangszerért a zenében, valamint a hörgésért. Az éneket egy In Spite of Thunder művésznéven tevékenykedő énekesnő viszi, eredeti nevén Catherine Delahaye.
    Zenéjük műfaja gothic/doom/death metal, szövegeik angol és francia nyelven íródnak. Eddig két dalt adtak ki (Lost Prophecy, Elegy of Sorrow), és már dolgoznak az első albumukon.
    Kíváncsian várjuk a folytatást!

    Facebook: https://m.facebook.com/spellofenchantress


  • Akiavel

    A zenekar 2018-ban jött létre Franciaországban. Műfajuk melodic death metal, de leírásuk szerint felfedezhető zenéjükben a groove és a black metal hatása is, dallamos gitárriffekkel. Szövegeik finoman szólva sem nevezhetők könnyednek, mert sorozatgyilkosokról és a lélek öt sebéről (elutasítás, lemondás, árulás, megaláztatás, igazságtalanság) énekelnek.
    Első kiadványuk egy háromszámos EP volt 2018-ban AkiaveL címmel. Ezt követte debütáló albumuk, a V 2020-ban, ami a Mystyk Prod kiadónál jelent meg. Második nagylemezüket 2021-ben adták ki Væ Victis címen.

    Tagok:
    Auré – ének
    Chris – gitár
    Jay – basszusgitár
    Butch – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/Akiavel


  • Black Hellebore

    Egy nagyon fiatal csapattal ismerkedünk most meg, a francia Black Hellebore ugyanis 2021-ben jött létre. Két zenész alapította, az énekes-gitáros Cyrielle Duval és a gitáros Anthony Osche. A projekt az innováció és a műfajuk keverékének vágyából született. Zenéjük stílusát nehéz meghatározni, mert sok műfajból merítenek. Első kislemezük, az Open Up Your Mind a power metal hatást elegyíti a death metal hörgéseivel és némi elektro-hangzással. Debütáló albumuk 2021 novemberében jelent meg Disorder címmel.

    Facebook: https://www.facebook.com/BlackHelleboreBand


  • Orkhys

    Talán a most következő zenekar a legfiatalabb eddig, a francia Orkhys ugyanis 2020-at jelöli meg létrehozásaként. Párizsból származnak, és szimfonikus metalt játszanak. Zenéjük egyfajta kettősség: dallamos és epikus univerzum, amelyet kelta hárfával, valamint a heavy, thrash és death metal elemeivel támogatnak meg. Dalaik ősi mesékről, legendákról, emberi érzésekről és önvizsgálatról szólnak.
    Már idén előrukkoltak első EP-jükkel, amely Awakening címmel jelent meg. Jelenleg a második EP-jükön dolgoznak, aminek kiadása 2021 elejére várható.

    Tagok:
    Laurène Telennaria – ének, hárfa, szövegek
    Brice Druhet – gitár, dalszerzés
    Julien Lancelot – basszusgitár
    Jean-Yves Chateaux – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/Orkhysband/


  • Most akkor Female Fronted Metal? – Eluveitie, Varg, Nightmare

    Tagcserék gyakran előfordulnak egy-egy zenekar pályafutása során, ami természetes, hiszen sok minden befolyásolhatja a közös munka időtartamát (nézeteltérések, időhiány, stb.). Talán a frontemberi poszton történő változások a „leglátványosabbak”, vagy inkább leghallhatóbbak. Az pedig különösen éles váltás tud lenni, ha a már megszokott mellé a másik nem is betársul, esetleg férfiénekes helyét nő veszi át, vagy fordítva.
    Adva van a kérdés: ha egy csapatban évekig csak egy férfi vitte a frontemberi posztot (számos sikert aratva, tehát beszéljünk ez esetben ismertebb zenekarról), majd belépett mellé egy állandó női énekes, használható-e a female fronted metal címke a bandára?

    Az alábbiakban három olyan zenekarról esik szó, akik hosszú évek után efféle változtatást vittek be a frontemberi posztra.

    Continue reading  Post ID 4740