• Tag Archives gothic
  • Retro-blokk: Demether – Silence

    A mai részben egy szerb zenekar, a Demether a főszereplő. A projektet spontán hozta létre Damjan Deurić billentyűs és dalszerző, Dunja Deurić énekesnő és Darko Višković gitáros. 2002-től számítják a zenekar hivatalos életre hívását. 2003-ban alakult ki az első állandó felállás: ekkor csatlakozott hozzájuk a magyar származású Attila Benke dobos, Nebojša Marinkov basszusgitáros és egy férfiénekes, Branislav Kolarski. Ebben az évben három demofelvételt is rögzítettek, és első sikereiket is megszerezték: a Radio 202 a „Best Demo Band” díjjal jutalmazta őket, illetve Szerbia egyik legnagyobb zenei fesztiválán a zsűri is díjazta a munkájukat. 2004-ben elkészült és megjelent debütáló albumuk Within the Mirror címmel, amelyet a One Records adott ki, majd 2005-ben újra megjelent a mexikói New Moon kiadónál.
    A Silence egyike a Demether legelső dalainak, 2003-ban a három demóból kettőn már szerepelt, és  természetesen a debütáló albumon is helyet kapott. Nem meglepő tehát, hogy 2004-2005 körül ehhez a számhoz forgatta a zenekar az első videoklipjét.

    Második albumuk 2007-ben érkezett Beautiful címmel, ezután azonban a zenekar évekre eltűnt. Ekkortájt semmit nem lehetett hallani felőlük, kérdéses volt, léteznek-e még egyáltalán. Végül 2014-ben visszatértek egy vadonatúj dallal, ez volt a Two Roses. Megújult a zenekari felállás is, a régi tagok közül Damjan és Dunja Deurić, valamint Attila Benke maradt, hozzájuk 2013-ban csatlakozott basszusgitáros posztra a szintén magyar gyökerekkel rendelkező Ágnes Meleghy, a gitáros posztot Mihajlo Oklobdžija töltötte be.
    Szintén 2014-ben kiadtak még egy új dalt Child of Today címmel, legfrissebb számuk pedig a 2016-os Faith Suicide.


  • Arjen Lucassen hölgyei – 3.rész

    Ebben a cikksorozatban sorra vesszük Arjen Lucassen énekesnőit, akik akár egyszer, akár visszatérő vendégként vagy saját projekt keretén belül együtt dolgoztak a holland zenész/dalszerzővel.

    MARCELA BOVIO

    A mexikói származású énekesnő először a 2004-es The Human Equation című Ayreon-albumon dolgozott együtt Arjennel, amelyen ő alakította a feleség szerepét. Ezután Marcela a The Final Experiment lemez 2005-ös újravett változatán is feltűnt egy dal erejéig, ám ugyanebben az évben főszerephez jutott Arjen Lucassen világában. A holland zenész ugyanis ekkor alapította meg a progresszív/szimfonikus gothic metalban utazó Stream of Passion zenekart, amelynek frontasszonyi posztjára Marcelát választotta. Bovio nemcsak énekelt, hanem hegedűn is játszott a csapatban. A kezdetekben igen vegyes összetételű volt a Stream of Passion a nemzetiségeket tekintve: Marcela mellett az első billentyűs, Alejandro Millán is Mexikóból származott, az egyik gitáros, Lori Linstruth az Egyesült Államokból, Arjen és a dobos Davy pedig Hollandiából. Egy ideig a koncerteken háttérénekesként részt vett Marcela húga, Diana Bovio is. Később aztán tagcserék történtek, és Marcelán kívül minden poszton holland zenészek játszottak.
    Arjen Lucassen csak az első két évben segítette gitárosként a zenekart. Aztán elengedte a kezüket, de jó kapcsolatban maradtak. Az Ayreon 2016-os The Theater Equation rockoperájában Marcela is színpadra lépett.


    Marcela Bovio első zenekara egy Hydra nevű mexikói formáció volt 1995-től 2001-ig, de ez a projekt mindössze egy EP-t élt meg. Ezután szintén hazájában megalapította a progresszív rock/metalt játszó Elfonía zenekart, amely 2001-től 2006-ig létezett, és két albumot adtak ki. Bovio és a billentyűs Alejandro Millán innen igazolt át Arjen mellé, és a Stream of Passion meghozta a nemzetközi áttörést az énekesnő számára. Tizenegy éves fennállásuk alatt négy nagylemezt és két DVD-t jelentettek meg, sikert sikerre halmoztak, nevük bekerült a headliner zenekarok közé. Marcelára a szerelem is rátalált az együttes berkein belül, 2011-ben házasságot kötött a Stream of Passion basszusgitárosával, Johan van Stratummal.
    2016-ban a zenekar bejelentette feloszlását, és a Memento című DVD kiadvánnyal búcsúztak rajongóiktól.
    2016 decemberében Marcela és férje csatlakozott az Anneke van Giersbergen alapította VUUR zenekarhoz, ám Bovio 2017. április 11-én zenei különbözőségek miatt távozott a csapatból. Jelenleg szólókarrierjére koncentrál, illetve 2017 óta tagja a holland Mayan zenekarnak.


  • Fenrir’s Scar

    A brazil zenekar még nagyon az elején jár a karrierjének, de azért ők is bemutatkoznak nálunk. A projektet két énekes, André Baida és Desireé Rezende álmodta meg. Műfajuk alternatív gothic metal, de hatással van rájuk a szimfonikus, doom és melodic metal is. Ezidáig gőzerővel folyt a dalszerzés, amelynek eredményeképp október 7-én érkezik nevüket viselő debütáló albumuk.

    Tagok:
    Desireé Rezende – ének
    André Baida – ének
    Gabriel Rezende – basszusgitár
    Vinicius Prado – gitár
    Khronny – gitár
    Ildécio Santos – dob
    Graziely Maria – billentyű

    Facebook: https://www.facebook.com/fenriscar


  • Interjú Kristell Lowagie-val

    Hamarosan új albummal tér vissza a belga Lovelorn Dolls zenekar. Énekesnőjükkel, Kristell Lowagie-val a közelgő lemezről, szólóprojektjéről és a zene melletti másik szenvedélyéről beszélgettünk. Ezúton is köszönjük neki a válaszait! Continue reading  Post ID 2783