• Tag Archives magyar
  • Jolly Jackers

    Hazai vizekre evezünk. A Jolly Jackers 2013-ban alakult Dunaújvárosban, később Budapestre helyezték székhelyüket. Műfajuk folk punk/kelta punk, és sok minden áll már a hátuk mögött. Erről így nyilatkoznak:
    – Az első 10 évünkben rengeteg változás volt a tagságban (22? :), miközben folyamatosan dolgoztunk. 5 lemez, 5 single, közel 400 koncert 14 országban a mérlegünk. Sokan nem bírták ezt a tempót, és elmentek. Legutóbb majdnem földbe álltunk egy hónappal a lemez felvétele előtt, de egyik alapítónk, Rea az élére állt a zenekarnak, és úgy döntöttünk, öten maradunk, és akkor is megcsináljuk ezt a lemezt.

    Az említett album Welcome To The Grind címmel jelent meg 2024. április 26-án, ezen tehát Rea debütált frontemberként, és ezzel az anyaggal a csapat megnyitja a következő évtized fejezetét.

    – Ez az album más, mint a többi. Az érzelmek széles skálája, ahol a legmélyebb gödröt és a legmagasabb felhőt is elérjük. Most először meséljük el azokat a történeteket, amelyek az elménk legmélyén bújnak, és még sosem hallotta őket senki.
    Találkozni fogsz szörnyekkel, rémálmokkal, és sötét gondolatokkal amelyek mérgeznek minket… De egyúttal a remény is feltűnik, és talán az erő is amivel leküzdjük őket a végén – írja a zenekar az albumról.

    2024. május 4-én lemezbemutató koncertet adtak a Dürer Kertben, majd turnéra is indultak, amely hazánk mellett Németországot, Franciaországot és Csehországot is érintette.

    Tagok:
    Rea – ének, furulya, fuvola
    Enéh – basszusgitár
    Ilka – hegedű
    Simi – dob
    Márk – gitár

    Facebook: https://www.facebook.com/JollyJackers


  • Shiva May Care

    A Shiva May Care 2017-ben jött létre Manchesterben, és a kezdetekben férfiénekessel működtek. A sokszínű tagok hard rock, punk, stoner és progresszív elemeket is hoznak közös zenéjükbe, de nem szeretik magukat bekategorizálni. Mindenesetre nagy energiájú riffekkel és változatos dinamikával dolgoznak. Dalszövegeik is sokrétűek – alkoholizmus, szexpozitivitás, mentális egészség, illetve az önismeret és a buddhista elvek is foglalkoztatják őket.
    2023-ra szilárdult meg a jelenlegi felállás, amely meglehetősen vegyes származású zenészekből áll: brit, olasz, görög és magyar tagok alkotják – utóbbi nemzetiséget az énekesnő, Molly képviseli.
    Első kiadványuk a 2020-as Shaman Rock’n’Roll volt, 2024-ben pedig új dallal jelentkeztek, ami a Falling Down címet kapta.

    Tagok:
    Molly Q – ének
    J3tL4g – gitár
    Jake Trendall – basszusgitár
    Ilias Nikolaidis – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/shivamaycare


  • Divent

    A Divent 2022-ben alakult Budapesten, műfajuk progresszív metal. A tagok a #teamaws jótékonysági koncerten ismerkedtek meg egymással, amelyet a tragikusan fiatalon elhunyt Siklósi Örs tiszteletére tartottak. Az eseményre való készülés közben sejlett fel bennük, hogy belevághatnának egy közös zenekarba.
    Nevük a diverse entity szavak összevonásából jött, amelynek jelentése különnböző entitás. Ez a név a zenéjük változatosságára, valamint a négy, stílusban egymástól eltérő zenészre utal, akik különbözésük ellenére nagyon jó csapatot alkotnak.
    2023 szeptemberében kiadták első számukat Demofób címmel, 2024 júliusában pedig megjelent első EP-jük, a Másvilág.

    Tagok:
    Mihalovics Gréta – ének
    Kresák Kornél – gitár
    Kusinka Márton – gitár
    Tordai Levente – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/diventofficial/


  • Roses of Thieves

    A Roses of Thieves egy budapesti folk metal zenekar, akik tavaly ősszel alakultak meg, és gőzerővel robognak előre. Eddig két dalt jelentettek meg (Perilous Journey, Blunderbuss – utóbbihoz első videoklipjüket is leforgatták), 2024. július 5-én pedig érkezik debütáló nagylemezük Gateway to Utopia címmel, a H-Music gondozásában. Ennek megjelenése után Lengyelországban és Németországban lépnek fel az Alestorm előtt.
    Az énekesnő, Ruppert-Jáger Kinga neve ismerősen csenghet az embereknek, a hazai X-faktor két évadában is feltűnt.

    Tagok:
    Ruppert-Jáger Kinga – ének
    Bárdos Tamás – hegedű
    Togyeriska Imre – dob
    Kovács Miklós – gitár
    Sütöri Patrik – basszusgitár
    Hristov-Todorov Dominik – harmonika

    Facebook: https://www.facebook.com/rosesofthieves/


  • Wishdoom Falls

    A Wishdoom Falls egy budapesti szimfonikus doom metal zenekar. Még nagyon friss formáció, ezért egyelőre nincs sok információ róluk. Mindenesetre idén debütáltak, elsőként a Walking Alone című dallal, majd 2024. június elsején jelentkeztek második felvételükkel, amely a Scars That Never Fade címet kapta. Kíváncsian várjuk a folytatást!

    Tagok:
    Soós Katalin – ének
    Nagy Viktor – gitár, sampler
    Maros Tibor – basszusgitár
    Vágó Tamás – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/wishdoomfalls


  • Dream Map

    A Dream Map 2019-ben jött létre egy magyar zeneszerző, Gobor Norbert és egy holland énekesnő/dalszerző, Vivian Franken által. Műfajuk szimfonikus metal, dalaik történetszerű szövegekből, kísérteties énekhangból, illetve a szimfonikus és a heavy metal elemeinek kombinációjából áll. Zenéjük varázslatos utazásra invitál, egy gondosan megalkotott álomországba.
    2021-ben megjelent első albumuk The Other Side címmel. Kíváncsian várjuk a folytatást!

    Facebook: https://www.facebook.com/dreammapmusic


  • Light By the Sea

    Ismerős arcot köszönthetünk ebben a projektben. A Light by the Sea ugyanis az Ann My Guard énekesnőjének, Baumann Eszter Annának és holland gitáros párjának, Davy Knobelnek közös alkotása. Anna és Davy együtt élnek Hollandiában, és a világjárvány okozta karanténidőszak alatt kezdtek bele a projektbe. mivel mindkettőjüknek hiányzott a zenélés. A dolog annyira termékenyre sikerült, hogy néhány hónap alatt három albumnyi közös dalt írtak.
    Zenei világuk ötvözi az art-rockot, az avantgardot és a folkot, pop-alapokra fektetve.
    2021 októberében kiadták első albumukat Only Death Makes Icons címmel. Jelenleg aktívan koncerteznek, és nemsokára új daluk jelenik meg.

    Facebook: https://www.facebook.com/LightbytheSea/


  • Tengerszem

    Friss hazaival jelentkezünk! A Tengerszemet 2019. október 31-én alapította meg Mazán Attila és Danics Dóra. Egyikük neve sem ismeretlen: Mazán Attila korábban a Gyöngyvér és a Damn-Nation zenekarokban gitározott, emellett 2012 és 2014 között a Love the Daylight projekten dolgozott, Stefán Kornélia énekesnővel, akit a Leecherből ismerhetünk. Danics Dóra az X-faktorban tűnt fel 2013-ban, és meg is nyerte a versenyt.
    2020 szeptemberében megjelent a Tengerszem első albuma Képzelgések címmel.

    Tagok és közreműködők az albumon:
    Danics Dóra – ének
    Mazán Attila – gitár, basszusgitár

    Babos Lőrinc – dob
    Kovi – beatbox
    Sinha Róbert – klasszikus gitár
    Nyitrai Péter – gitárszóló
    Baranya Marci – dob

    Facebook: https://www.facebook.com/tengerszemzenekar


  • Drastic Times – új zenekar az Ideas legénységével

    Nagy bejelentést tett a tatabányai Ideas zenekar. Király Anna énekesnő év eleji távozása óta csend volt körülöttük, ám most közleménnyel tértek vissza hivatalos Facebook oldalukon – alább ezt közöljük le változtatás nélkül.

    “Szeptember 4-én, jövő hét pénteken új videoklippel és digitális single-lel szólal meg első ízben az új formáció, melynek élén Suták Vanda énekesnő áll, a hangszeresek, vokalisták pedig az Ideas jelenlegi tagsága: Preil Tibor, Békési László, Torma Mihály és Seres Krisztián. Bár első körben a dalok magyar nyelvűek lesznek, idővel készülnek majd angol verziók is.

    Suták Vanda énekesnő az új zenekarról:
    “Nagyon szeretek a srácokkal együtt dolgozni. Mindannyian másban vagyunk jók, sokszínűség jellemzi a saját ízlésünket is, így mindig adódnak változatos ötletek – mindezt természetesen a metal berkein belül! A Drastic Times-t – a név kötelez – 2020 eseményei és a bennünk kavargó érzések, gondolatok teremtették. Mindig igyekszünk komolyabb, mélyebb témákat dalszövegekbe önteni, a zenénken keresztül pedig érzelmeinket átadni egy-egy történet kapcsán.”

    Az új dal egy kifejezetten vegyes, több stíluson átívelő ötvözet, melyben megtalálható az igazi, erőteljes gótikus és power metal, modern elemek, súlyos, lejjebb hangolt gitárok és doomos riffek, tiszta női és férfi ének, illetve hörgés és károgás is.

    A zenekar közleménye az Ideas jelenlegi helyzetével kapcsolatban:
    “Az Ideas továbbra is létezik, nem oszlott fel, nem váltott nevet, de jelenleg most egy inaktív állapotban van. A jövőben, ha úgy alakul, és a körülmények is adottak, az Ideas is fel tud majd lépni, koncertezni. A Drastic Times viszont egy új zenekar, új dalokkal, ez van a fókuszban. Nincs kizárva persze, hogy koncerten előveszünk majd bónuszként egy-egy Ideas dalt, de akkor sem a szimfonikus slágereket, hanem inkább az első három lemezről, tehát a súlyosabb, eklektikusabb, esetenként hörgős tételeket. A tagokban van átfedés, és természetesen az Ideassal szerzett rutint is felhasználjuk a Drastic Times-ban, de két külön zenekarról van szó.”

    A zenekar facebook-oldala: https://www.facebook.com/drastictimesmusic/