• Tag Archives magyarország
  • Infected Rain – Mégsem jönnek tavasszal Magyarországra

    Sajnálatos hírt közölt a zenekar a hivatalos Facebook oldalán: tavaszi turnéjuk alatt mégsem tudnak ellátogatni Magyarországra, így az április 26-27-én esedékes szolnoki és budapesti bulik elmaradnak. Rövid közleményükben annyit mondanak, hogy rajtuk és a szervezőkön kívül eső okok miatt kellett így dönteniük, illetve hogy ebben az évben egy későbbi időpontban várható a pótlás. Elnézést kérnek a rajongóktól, bővebb információkat pedig későbbre ígérnek.
    Mindenesetre a magyar rajongóknak nem kell elkeseredni, hiszen a 2018-as Rockmaratonon találkozhatunk a csapattal!


  • Therion – Jövőre Budapesten!

    A nagy múltú svéd zenekar 2018-as európai turnéja Magyarországot is érinti. A Therion március 13-án lép fel Budapesten a Barba Negrában. Velük érkezik a nálunk már bemutatott görög Enemy of Reality zenekar, valamint az orosz, szimfonikus metalt játszó Imperial Age és a német, énekesnős alternatív csapat, a Null Positiv. Jó kis bulinak nézünk elébe!

    A Therion pályafutása 1988 óta tart, és bár a kezdetekben death metalnak indult, manapság már inkább szimfonikus/opera metalt játszanak. Rendszerint csatlakoznak hozzájuk énekesnők a koncerteken, dolgozott már velük többek között Sarah Jezebel Deva, Lori Lewis és a Crysalys énekesnője, Chiara is. A zenekar nem először fordul meg hazánkban, 2007-ben Miskolcon léptek fel a Miskolci nemzetközi operafesztivál keretén belül.